Nem akartnak még több menekült gyereket egy osztrák falu lakói

Bécs |

<p>Lakossági tiltakozás miatt nem létesítenek kiskorú menekülteket befogadó szálláshelyet egy karintiai faluban - számolt be az osztrák közszolgálati média (ORF) kedden.</p>

A Klagenfurttól negyven kilométerre fekvő Eberndorfban 48 menekült lakik, a tervek szerint további húsz embernek otthont adó helyet akartak létrehozni. 

Eberndorftól egy kilométerre már elkezdték átalakítani a mintegy 700 négyzetméteres új otthont, amelynek nincs közvetlen szomszédos épülete, sem közlekedési összeköttetése a településsel. 

A mintegy hatezer fős településen 250 lakos részvételével zajlott információs estet szerveztek október elején. A szociáldemokrata polgármester tájékoztatása szerint a rendezvényen "olyan rossz volt a hangulat, hogy a terveket sem tudták teljes egészében bemutatni". Gottfried Wedenig azt mondta, hogy a médiában olvasható esetek félelmet keltenek az emberekben. 

A híresztelések arról szólnak, hogy a fiatal menekültek súlyos bűneseteket követnek el a szálláshelyeken, és ezt a rendőrök tudatosan elhallgatják. A tartományi rendőrségi szóvivő nem tud olyan okokról, amely miatt ezt tennék. Az ORF beszámolója megemlíti, hogy rendőrségi szempontból megalapozatlan a lakosok félelme.

A tartományban hat otthonban 160 kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt helyeztek eddig el, problémás esetek csak elvétve fordulnak elő, viselkedési problémák az esetek 5-10 százalékban tapasztalhatók - közölte az ORF. 

2015-ben összesen csaknem 90 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg Ausztriában, ezekből 10 ezer kísérő nélkül érkezett kiskorú menekült kérelme volt. A család nélkül érkező 14 év alattiak jellemzően afgán gyerekek, de sokan jönnek Szíriából és Irakból is. A 14 és 18 év közötti korosztály főleg Afganisztánból, Nigériából és Szomáliából érkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?