Nehézk költségvetési vita

A külügyminiszterek vasárnapi, zárt ajtók mögött folyó tárgyalásai minden eredmény nélkül értek véget, miután a tagállamoknak semmilyen előrelépést nem sikerült elérnie az EU 2007-től esedékes költségvetéséről szóló vitában.

A külügyminiszterek vasárnapi, zárt ajtók mögött folyó tárgyalásai minden eredmény nélkül értek véget, miután a tagállamoknak semmilyen előrelépést nem sikerült elérnie az EU 2007-től esedékes költségvetéséről szóló vitában.

A találkozó előtt Gordon Brown, brit pénzügyminiszter adta meg az alaphangot, amikor kijelentette: London nem fog hezitálni, hogy vétójogát használja, amennyiben a brit visszatérítést veszély fenyegeti. Az 1984 óta érvényben lévő visszatérítés tavaly 4,6 milliárd eurót hozott a britek konyhájára, a következő költségvetési időszakban azonban már majdnem 8 milliárd euróra növekedne. A britek azzal védekeznek, hogy Nagy-Britannia még így is sokkal többet fizet be az EU kasszájába, mint a visszatérítést leginkább ellenző tagállamok (pl.: Olaszország és Spanyolország), amelyek közül némelyik ráadásul nem nettó befizető.

Olaszország, amely szerint az EU még mindig túl sokat költ a mezőgazdaságra, éles kritikával illette a brit visszatérítést. Spanyolország, Portugália és ĺrország leginkább a regionális támogatások, valamint a mezőgazdasági támogatások csökkentését ellenzi. Franciaország és ĺrország nem szeretné, ha az EU abból a Közös Agrárpolitikai büdzséből fizetne mezőgazdasági támogatásokat Romániának és Bulgáriának, amelyet a 25 jelenlegi tagállamra terveztek.

Több tagország és az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso szerint is, az elnökségi javaslat a versenyképesség fejlesztésére irányuló célok megvalósításán spórol. A költségvetésről szóló megállapodás felgyorsítása érdekében a jól bevált ír példát követve, a luxembourgi elnökség bilaterális tárgyalásokon próbál majd eredményt elérni június elején. A jelenlegi költségvetés 2006 végén jár le. (euvonal)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?