Negyedszer támadták a héten a húszi felkelők állásait az amerikai erők

Vörös-tenger

Az amerikai hadsereg újabb támadást intézett csütörtökön az iráni támogatású húszi milíciák állásai ellen Jemenben – jelentették amerikai sajtóorgánumok.

A CNN, a CBS és az ABC hírcsatorna amerikai képviselőkre hivatkozva számolt be arról, hogy az amerikai hadsereg csapatai a héten immáron a negyedik alkalommal lőtték a húszik állásait.

Az amerikai hadsereg csapatai a húszik ellenőrzése alatt álló rakétaindító állásokra mért csapást – írta az X-en az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (CENTCOM).

A légicsapások célja a húszik nemzetközi és kereskedelmi hajózás ellen folytatott támadásainak megfékezése a Vörös-tengeren, a Báb al-Mandab szorosban és az Ádeni-öbölben –tették hozzá.

„Az Irán által támogatott húszi terroristák műveleteinek folytatása veszélyezteti a nemzetközi hajózást és megzavarja a kereskedelmi hajózási útvonalakat a Vörös-tenger déli részén és a szomszédos vizeken” – idézik a bejegyzésben Michael Erik Kurilla tábornokot, a CENTCOM parancsnokát, aki hozzátette, hogy az amerikai hadsereg továbbra is mindent megtesz az ártatlan tengerészek és az amerikai nép védelmében.

Az amerikai hadsereg korábban egy jemeni harci drón indításáról is beszámolt, amellyel egy Marshall-szigeteki zászló alatt hajózó amerikai teherszállító hajót találtak el. A támadás károkat okozott, de sebesülést nem.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a múlt héten szövetségeseik támogatásával átfogó katonai csapást mért a húszikra válaszul a húszi milíciák Vörös-tengeren végrehajtott, nemzetközi hajózás elleni támadásaira.

Joe Biden amerikai elnök szerdán visszahelyezte a jemeni húszi lázadókat az Egyesült Államok terrorszervezeteket felsoroló lajstromára.

Az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között dúló gázai háború kezdete óta a húszik Izraelhez köthető hajók ellen hajtanak végre támadásokat. A nagyobb hajózási társaságok igyekeznek elkerülni a vörös-tengeri kereskedelmi útvonalat, amelyen keresztül a globális kereskedelem nagyjából 10 százalékát bonyolítják le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?