Több tüzet eloltottak már a csernobili zárt zónában, de néhány továbbra is ég – közölte szerda este a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
Továbbra is ég a tűz a csernobili zárt zónában
Rafael Grossi, a NAÜ vezetője elmondta, hogy négy tüzet eloltottak. Az ukrán parlament a hét elején közölte, hogy a két négyzetkilométeres területen hét tűz ég, és ezeket valószínűleg orosz tüzérségi belövések vagy gyújtogatás okozta.A lezárt atomreaktor körüli terület – a valaha volt legsúlyosabb polgári nukleáris baleset helyszíne – a háború kezdete óta orosz ellenőrzés alatt áll.
Az ukrán hatóságok közölték a NAÜ-vel, hogy jelenleg nem végeznek sugárzásméréseket a területen, de elmondták, hogy Kijevben és a Csernobiltól nyugatra fekvő két helyszínen a cézium koncentrációjának enyhe emelkedését észlelték. A hatóságok szerint a mérések nem adnak okot jelentős aggodalomra. Grossi kijelentette, hogy továbbra is rendkívül aggódik az ukrajnai helyzet miatt, és hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van egy olyan megállapodásra, amely lehetővé teszi, hogy a NAÜ műszaki segítséget nyújtson az ország atomerőműveinek biztonságos üzemeltetéséhez, többek között azzal, hogy szakértőket küld a helyszínekre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.