Négy órán át hallgatta meg az ügyészség Matteo Renzi apját

Róma |

<p>Négy órán át tartott a volt olasz miniszterelnök, Matteo Renzi korrupcióval gyanúsított apjának, Tiziano Renzinek a meghallgatása a római ügyészségen szombat este.</p>

Tiziano Renzi helyett ügyvédje nyilatkozott a sajtónak. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a volt miniszterelnök apja ismételten tagadta, hogy bármi köze lenne a korrupciós ügyhöz, állítása szerint visszaéltek a nevével.

Matteo Renzi hatvanöt éves apja az ügyészség ganúja szerint politikus fia nevében és pénzért cserébe ígért sikert egy jelentős állami közbeszerzési pályázaton részt vevő vállalkozónak. A római és a nápolyi ügyészség vizsgálata az olasz közigazgatási beszerzési hivatal (Consip) közbeszerzési pályázatait érinti.

A szerdán őrizetbe vett Alfredo Romeo vállalkozót azzal gyanúsítják, hogy a Consip egyik tetemes összegű, 700 millió eurós üzemeltetési pályázatának megszerzése érdekében csúszópénzt fizetett a Consip vezetőinek, valamint közös ismerősökön keresztül kapcsolatba lépett Tiziano Renzivel is.

Olasz sajtóértesülések szerint Alfredo Romeo hatvanezer euróval támogatta Matteo Renzi alapítványát is.

A korrupciós vizsgálat Luca Lotti jelenlegi sportminisztert, Matteo Renzi egyik legközelebbi munkatársát is érinti, aki az ügyészség szerint az állami pályázatra vonatkozó bizalmas információkkal segítette a vállalkozót.

Elemzők szerint a Matteo Renzi apját és rajta keresztül a volt miniszterelnököt is közelről érintő korrupciós ügy a lehető legkényesebb belpolitikai pillanatban robbant ki. Az ügy gátat szabhat Matteo Renzi ambícióinak, a politikus ugyanis a Demokrata Párt (PD) április 30-i főtitkárválasztására és a visszatérésre készül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?