NATO-légicsapásban meghalt Kadhafi egyik fia a felkelők szerint

Bengázi |

<p>A NATO egyik légicsapásában péntekre virradóra Zlíten városánál meghalt Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, a 27 éves Hamisz - közölték a felkelők.</p>

Szóvivőjük, Mohamed Zavivi elmondta, hogy Hamísz egyike volt annak a 32 embernek, aki a fővárostól 150 kilométerre keletre fekvő várost ért támadásban meghalt. A Kadhafi fiának halálával kapcsolatos értesülést a kormányerők soraiban végzett felderítés alapján szerezték. Hamísz Kadhafi a felkelők ellen bevetett egyik elit egység, a 32-es dandár parancsnoka volt. A szóvivő szerint a NATO egy harci repülőgépe mért csapást a kormányerők parancsnoki központjára.  
A támadás nem sokkal azután történt, hogy Zlítenben járt egy újságírócsoport, amely a fővárosból érkezett. A sajtó képviselői arról győződhettek meg, hogy a település központját a kadhafista erők ellenőrzik, a frontvonal 10-15 kilométerre keletre fekszik. Ezen a területen heves tüzérségi harcok dúlnak.
A felkelők, akik kiszorították Kadhafi erőit Líbiai harmadik legnagyobb városából, Miszrátából, hetek óta nyugat felé törnek, és igyekeznek elfoglalni Zlítent. Ha ellenőrzésük alá vonnák a települést, akkor eljutnának a Földközi-tenger partján haladó útra, amely a főváros, Tripoli felé vezet.
A NATO nápolyi műveleti főhadiszállása értesült ugyan a történtekről, de nem tudta megerősíteni az ezzel kapcsolatos híreket. A NATO-erők május elsejére virradóra végrehajtott légitámadásában meghalt Kadhafi másik fia, Szeif al-Arab, valamint három unokája.

(Frissítve: 11:56)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?