Nagyobb a portugál államháztartási hiány

Lisszabon |

<p>Portugália idei első öt havi államháztartási hiánya 35 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, ami azzal járhat, hogy nem tudja teljesíteni a 78 milliárd eurós segélycsomagért az idei évre vállalt deficitcélt.</p>

A hiány 2,718 milliárd euró volt a tavalyi első öt havi 2,018 milliárd euróval szemben a portugál pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint.

A vizsgált időszakban a bevételek 2,3 százalékkal 14,82 milliárd euróra nőttek, a kiadások 2 százalékkal 17,538 milliárd euróra bővültek.

A pénzügyminisztérium egyik illetékese szerint bár nőtt a hiány, továbbra is tarthatónak tűnik az a vállalás, hogy a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított idei államháztartási hiány 4,5 százalék legyen. A hiány tavaly 4,2 százalék volt a segélycsomagban előírt 5,9 százalék helyett. A kormány ezt egyszeri intézkedéssel tudta elérni: a magánnyugdíj-pénztári alapokat átterelték állami alapokba. E nélkül a tavalyi államháztartási hiány 7,5 százalék lett volna. A kormány azt vállalta, hogy a deficit jövőre 3 százalékra csökken.

A portugál gazdaság az idén várhatóan 3 százalékkal zsugorodik a tavalyi 1,3 százalék csökkenés után, miközben a munkanélküliség 15 százalék körüli, ami 3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

Lisszabon a tavaly jóváhagyott 78 milliárd eurós mentőcsomag 75 százalékát vette már igénybe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?