Nagy mennyiségű robbanóeszközt loptak el egy franciaországi katonai létesítményből

Párizs |

<p>Legalább 150 robbanóeszközt és dinamitot loptak el a dél-franciaországi Marseille közelében található Miramas egyik katonai létesítményből - erősítette meg kedden az ügyészség a helyi lapok értesülését.</p>

A marseille-i ügyészség bűnszövetkezetben elkövetett lopás és katonai intézménybe való illegális behatolás gyanújával indított vizsgálatot, a védelmi minisztérium pedig belső vizsgálatot rendelt el.  "Jelentős eszközöket vetünk be" a bűncselekmény felderítésére - hangsúlyozta Brice Robin marseille-i ügyész.  A védelmi minisztérium közleményében azt is jelezte, hogy elrendelte valamennyi, robbanóeszköz tárolására szolgáló katonai létesítmény védelmének felmérését két héten belül, hogy a tárca megfelelő javaslatokat tehessen.  A bűncselekmény hétfőre virradó éjjel történt. Az elkövető vagy elkövetők a kerítést átvágták és a lyukon keresztül hatoltak be a 200 hektárnyi területre, ahol az I-télé francia hírtelevízió értesülése szerint kilenc épületből tulajdonítottak el robbanóeszközöket. A területen nincsenek térfigyelő kamerák, de őrség védi a kiemelten védettnek minősülő logisztikai raktárkomplexumot, ahol a francia szárazföldi erők afrikai bevetéseihez szükség eszközöket és robbanószerkezeteket tárolják.   A nyomozók semmilyen lehetőséget nem zártak ki. Frédéric Vigouroux, Miramas polgármestere a France Info hírrádióban nyugtalanítónak nevezte az esetet, mivel "egy nagyon zárt és nagyon komoly létesítményről van szó", amelyet szigorúan véd a katonaság.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?