Nagy értékű ékszereket loptak el a pécsi székesegyházból

Pécs |

<p>Nagy értékű ékszerek tűntek el a napokban a pécsi székesegyházból, a tolvajt keresi a rendőrség. &nbsp; &nbsp;</p>

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség ügyelete pénteken kapott bejelentést, miszerint a székesegyház kápolnájából különböző tárgyakat tulajdonítottak el. Hozzátették: a rendőrség az ügyben lopás gyanújával indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. Az Új Dunántúli Napló keddi számában Damásdi Zoltánra, a Pécsi Egyházmegye levéltárosára hivatkozva azt írta: a kápolnában elhelyezett vitrinből három, püspökök által viselt, drágakövekkel kirakott mellkereszt, öt püspöki pecsétgyűrű, egy kettőslánc és egy emlékérem hiányzik, eltűnésüket egy alkalmazott vette észre.    A levéltáros szerint a tárgyak az előzetes becslések szerint több tízmillió forintot érnek, de valójában felbecsülhetetlenek, az egyik mellkereszt még a 18. században készült.    A baranyai napilap úgy tudja: a vitrin be volt zárva és sértetlen maradt, a helyiségben működött a riasztó, a lopáskor mégsem jelzett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?