Nagy-Britanniában terrorszervezetté nyilvánítják a Wagner csoportot

wagner csoport

A Wagner orosz zsoldoscsoport terrorszervezetté nyilvánítására készül a brit kormány – jelentette be szerdán a brit belügyminiszter.

Egy rendelettervezet alapján a Wagner-csoport tulajdonában lévő vagyontárgyakat terroristatulajdonnak nyilvánítják, és elkobozzák. Illegális lesz a csoporthoz való csatlakozás és annak támogatása, és akár 14 évi börtönnel is büntethetik – hangsúlyozta a minisztérium közleménye.

Suella Braverman brit belügyminiszter „erőszakos és pusztító" szervezetként írta le a Wagner csoportot, amely „Vlagyimir Putyin Oroszországának katonai eszközeként működött a tengerentúlon".

A Wagner-csoport Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában fosztogatásokban, kínzásokban és „barbár gyilkosságokban" vesz részt, és fenyegetést jelent a globális biztonságra. „Egyszerűen és világosan szólva ők terroristák" – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a rendelet ezt tisztázza majd az angol törvénykezésben.

A rendelet, amelyet jóváhagyásra a parlament elé terjesztenek, várhatóan szeptember 13-án lép életbe. Azt követően bűncselekményt követ el az, aki a csoporthoz tartozik vagy támogatja, szervezi vagy részt vesz a találkozóin és nyilvánosan viseli a logóját.

A Wagner zsoldoscsoport Szíriában, Líbiában és egy sor észak- és nyugat-afrikai országban működik. Több ezer büntetését töltő elítéltet toborzott orosz börtönökből, hogy Ukrajnában harcoljanak.

A csoportot rövid júniusi lázadása miatt Vlagyimir Putyin árulónak minősítette. A csoport vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal és több tisztjével augusztus 23-án repülőgép-szerencsétlenség végzett.

Prigozsin ellen Nagy-Britannia 2020-ban vezetett be szankciókat, majd 2022 márciusában azokat az egész Wagner csoportra kiterjesztette, idén júliustól pedig a Közép-Afrikai Köztársaságban, Maliban és Szudánban a csoporttal személyes vagy üzleti kapcsolatban állókat is szankciók alá vonta.

A brit parlament külügyi bizottsága már júliusban célzottabb szankciókat sürgetett a Wagner-csoport mögött álló „szervezetek hálója" ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?