Nagy-Britannia tízezer drónt ad Ukrajnának

Nagy-Britannia tízezer drónt ad Ukrajnának

Nagy-Britannia több mint tízezer drónt szállít az idén az ukrán fegyveres erőknek – közölte csütörtökön a londoni védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a megállapodás Grant Shapps brit védelmi miniszter csütörtöki kijevi látogatásán született.

Shapps találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel közölte, hogy a brit kormány 325 millió font értékű beruházási csomagot állított össze élenjáró technológiával készülő drónok gyártására és ukrajnai szállítására.

A drónokat brit hadiipari vállalatok gyártják.

Rishi Sunak brit miniszterelnök januárban már bejelentett egy 200 millió fontos drónszállítási programot Ukrajna számára, és a csütörtökön ismertetett újabb megállapodás ennek a programnak az értékét egészíti ki 325 millió fontra – áll a londoni védelmi tárca beszámolójában.

A minisztérium tájékoztatása szerint a több mint tízezer drón nagy része videótávirányítással üzemeltetett (first-person view, FPV) eszköz, illetve egyszer használatos támadó drón, de szerepelnek a csomagban felderítési és haditengerészeti feladatokra alkalmazható drónok is.

A nagy manőverező képességű FPV-drónokat, amelyek valós idejű, precíziós irányítást tesznek lehetővé, eddig is sikerrel használták az ukrán fegyveres erők az orosz légvédelem kikerülésével végrehajtott csapásmérésekre – áll a brit védelmi minisztérium csütörtöki ismertetésében.

A brit kormány néhány napon belül másodszor jelentett be nagy értékű fegyverszállítási programot Ukrajna számára.

A londoni védelmi tárca február végén, az orosz invázió kezdetének második évfordulóján közölte, hogy Nagy-Britannia a következő egy évben 245 millió fontot fordít olyan tüzérségi lövedékek beszerzésére, amilyenekre „sürgősen szükség van” az ukrajnai készletek feltöltése érdekében.

A brit kormány a háború kezdete óta pedig csaknem 12 milliárd font gazdasági, humanitárius és katonai segélyt nyújtott Ukrajnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?