Nagy-Britannia még karácsony előtt bekapcsolódna a szíriai hadműveletekbe

London |

<p>Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Nagy-Britannia még karácsony előtt be akar kapcsolódni az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe.</p>

 A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap kormányzati forrásai szerint David Cameron miniszterelnök a jövő héten pontokba szedett javaslatcsomagot terjeszt a parlament elé. Ebben a kormányfő stratégiai és jogi érveket felsorakoztatva igyekszik eloszlatni az alsóház külügyi bizottsága által a szíriai brit katonai beavatkozással kapcsolatban megfogalmazott aggályokat.

A brit parlament már két éve elvetette azt a kormányzati indítványt, hogy a brit királyi légierő (RAF) kapcsolódjon be a szíriai légitámadásokba, a külügyi bizottság pedig november elején külön jelentést is összeállított arról, hogy ezt miért nem tartja továbbra sem kívánatosnak.

A bizottsági jelentés szerint a szíriai bevetések esetleges eredményein jóval túltesznek azok a kockázatok, amelyek a beavatkozás nem egyértelmű jogi megalapozottságából, a szíriai politikai káoszból és mindezek diplomáciai árából eredhetnek.

Az alsóház külügyi bizottságának állásfoglalása szerint Nagy-Britanniának nem szabad úgy katonai akcióba kezdenie Szíriában, hogy nincs koherens nemzetközi stratégia az Iszlám Állam legyőzésére és a szíriai háború lezárására.

Nagy-Britanniában már abból is komoly - máig tartó - belpolitikai vita támadt, hogy az RAF a nyár végén rakétákkal felfegyverzett drónnal megölte az Iszlám Állam két brit állampolgárságú - hírszerzési értesülések szerint nagy-britanniai terrortámadásokat szervező - tagját Szíriában.

Cameron azonban a vasárnapi sajtóértesülések szerint a jövő héten, várhatóan csütörtökön beterjeszti a külügyi bizottság aggályainak eloszlatását célzó csomagtervet. A The Sunday Times úgy tudja: a kormányfő biztosítja az alsóházat arról, hogy az RAF a ma létező legpontosabb csapásmérő eszközöket tudja bevetni a szíriai dzsihadista alakulatok ellen. A lap szerint a javaslat emellett három különböző jogi érvelést is tartalmaz annak alátámasztására, hogy Nagy-Britannia szíriai katonai beavatkozása törvényes lenne.

A The Sunday Times kormányzati forrásai szerint ha az alsóház ezúttal megszavazná Nagy-Britannia bekapcsolódását a szíriai hadműveletekbe, az RAF - amely jelenleg csak Irakban vesz részt az Iszlám Állam elleni műveletekben -  "órákon belül" megkezdhetné a szíriai légitámadásokat.

George Osborne pénzügyminiszter azonban igyekezett csillapítani az ezzel kapcsolatos várakozásokat. A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a kormány "nem fogja még egyszer megcsinálni", hogy beterjeszti az alsóház elé a szíriai beavatkozásról szóló indítványt, aztán elveszíti az erről szóló szavazást. Ez az Iszlám Állam PR-győzelmét jelentené, és az egész világnak "rettenetes üzenetet küldene Nagy-Britanniáról".

Osborne szerint éppen ezért a kormány akkor terjeszti ismét alsóházi szavazásra kérdést, ha bízik abban, hogy az erről tartandó voksolást meg is nyeri.

A pénzügyminiszter nyilatkozott a The Sunday Timesnak is, kijelentve: a brit védelmi és elhárítási kapacitás éppen most elkészült átfogó felülvizsgálatának keretében Nagy-Britannia 138 új, "lopakodó" technológiával készülő harci repülőgép beszerzését tervezi 12 milliárd font (5300 milliárd forint) értékben. Osborne szerint a cél az, hogy az Egyesült Államok után Nagy-Britanniáé legyen a világ második legnagyobb, repülőgép-hordozókra telepített légi csapásmérő kapacitása.

Lord Richard Dannatt nyugalmazott tábornok, aki 2006-tól három éven át a brit fegyveres erők vezérkari főnöke volt, a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak írt cikkében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak a légierő bevetésével nem lehet katonai sikert elérni. "A történelem kezdete óta az ilyen ügyelet a szárazföldön rendezték" - fogalmaz a veterán brit főtiszt.

Lord Dannatt azt javasolja, hogy a táborokban élő szíriai menekülteket kellene kiképezni és felfegyverezni az Iszlám Állam elleni harcra. "Lehet, hogy ez nyersen hangzik, de nekik is kellene valamelyes véráldozatot vállalniuk az Iszlám Állam elleni harcban, mielőtt egyáltalán szóba kerülhetne brit szárazföldi erők harci bevetése" - írja vasárnapi cikkében a tábornok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?