Nagy-Britannia erősíti haditengerészeti jelenlétét az Arab-öbölben

Manáma |

<p>Megerősíti haditengerészeti jelenlétét a Perzsa-(Arab-)öböl térségében Nagy-Britannia egy Bahreinnel kötött megállapodásnak köszönhetően, amely lehetővé teszi, hogy ottani bázisának fejlesztésével London több és nagyobb hadihajókat állomásoztasson az arab országban.</p>

A pénteken megkötött szerződésről Philip Hammond brit külügyminiszter szombaton számolt be egy biztonsági konferencián Bahrein fővárosában, Manamában. Hammond szerint az egyezségnek köszönhetően a brit haditengerészet állandó jelenlétre tehet szert a Perzsa-öbölben.

Hasonlóan nyilatkozott Michael Fallon brit védelmi miniszter, aki elmondta azt is: a szerződés lehetővé teszi, hogy Nagy-Britannia több és nagyobb hajókat vezényeljen a térségbe "az öböl stabilitásának megerősítéséhez".

A megállapodás szerint fejleszteni és bővíteni fogják a brit haditengerészet által használt Mina Szalman kikötőt, hogy a létesítményt műveleti tervezésre, eszközei tárolására és katonái elszállásolására is használni tudja a brit flotta. 

A támaszponton jelenleg négy brit aknamentesítő hajó állomásozik állandó jelleggel, emellett a bázis a térségben hajózó brit rombolók és fregattok támogatására szolgál. Bahrein ad otthon az Egyesült Államok ötödik flottájának is. A Washington vezette nemzetközi koalíció gépei egyebek mellett a Perzsa-öböl térségéből támadják az Iszlám Állam nevű szélsőséges csoportot Irak és Szíria területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?