Nácinak nevezte Porosenkót az orosz elnök tanácsadója

Moszkva |

<p>Nácinak nevezte Petro Porosenko ukrán államfőt az orosz elnök gazdasági tanácsadója a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató orosz nyelvű adásának nyilatkozva. Az interjút pénteken ismertette az orosz sajtó.</p>

Szergej Glazjev azzal vádolta az Európai Uniót, hogy erőszakkal vette rá Ukrajnát a társulási szerződés aláírására, amely szerinte nem legitim, mint ahogy maga az ukrán hatalom sem az. Azt mondta, hogy "a megállapodás aláírását követően Európa népe meglepődik majd, amikor ez a náci Frankenstein, akit európai bürokraták és politikusok szültek, bekopogtat az európai országok ajtaján".

A volt orosz külgazdasági miniszter azzal vádolta az európai országokat, hogy "katonai puccsot szerveztek Ukrajnában, és ők segítették hatalomra jutni a nácikat" a kelet-európai országban. "Ez a náci kormány bombázza a legnagyobb ukrán régiót" - mondta. A BBC tudósítójának viszontkérdésére, miszerint nácinak tartja-e Petro Porosenko ukrán államfőt, Glazjev azt válaszolta, hogy "természetesen". "Támogatta a nácikat, ott volt a Majdanon, szponzorálta az úgynevezett Jobboldali Szektort". 

Hozzátette, hogy Porosenkónak nem volt törvényes felhatalmazása az uniós társulási szerződés aláírására, minthogy maga sem törvényes elnök, ugyanis "teljes ukrajnai régiók" nem vettek részt a május 25-én tartott elnökválasztáson.

Szergej Glazjev elismerte, hogy "egy szuverén államnak joga van bármilyen szerződést aláírni", de a Kreml azon álláspontját is hangsúlyozta, hogy Ukrajna lakosságának legalább fele nem akarja a társulási szerződést az EU-val. Szerinte Európa sem akar szövetségben élni az Ukrajnában hatalmon lévő "náci rezsimmel".

Cáfolta, hogy Moszkva elismerte volna törvényes elnöknek Petro Porosenkót. "Csupán kapcsolatot tartunk vele, minthogy de facto ő irányítja az ország egy részét" - mondta.

Az interjút még azt megelőzően készítette a BBC munkatársa Putyin elnök keményvonalas tanácsadójával, hogy pénteken Brüsszelben Petro Porosenko ukrán elnök aláírta az Ukrajnával kötendő európai uniós megállapodás még hátralévő, szabadkereskedelmi részét. Az Európai Unió és Ukrajna képviselői márciusban aláírták a megállapodás politikai részét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Glazjev a saját véleményét fejtette ki, amely nem azonos az orosz vezetés hivatalos álláspontjával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?