Múzeumot kapnak a csehországi németek

Prága |

<p>A mai Csehország területén élő németajkú lakosság történetét és kultúráját bemutató múzeum nyílik 2012 első felében az észak-csehországi Ústí nad Labem városában.</p>

Ez lesz az első olyan állandó kiállítás, amely a három történelmi régió - Csehország (a régi magyar nyelvben Bohémia), Morvaország és Cseh-Szilézia - alkotta Cseh Köztársaságban élő németek történetét mutatja be a 13. században kezdődött második letelepedési hullámtól napjainkig.
A szervezők nemcsak a cseheket szeretnék megismertetni az ország németajkú lakosságának történetével, hanem azt remélik, hogy a kiállításnak nemzetközi visszhangja is lesz, és a segítésével sikerül majd valamelyest enyhíteni a cseh, német és osztrák társadalomban élő előítéleteket is.
Mouralova szerint az országban élő német lakosság már szinte teljesen a feledés homályába merült, amióta a második világháború tragikus véget vetett a két nemzet együttélésének. "A németek az élet szinte összes területén ott hagyták a lábnyomukat Csehországban. Ezért nagyon sok szakértő úgy gondolja, hogy itt az ideje az ő szemszögükből is bemutatni a történelemnek ezt a szakaszát" - mondta az igazgató a múzeum ötletének ismertetésekor. Az intézménynek az Ústí nad Labem-i városi múzeum mellett álló egyik felújított épület ad majd otthont - közölte Blanka Mouralova, az állandó kiállítást szervező Collegium Bohemicum egyesület igazgatója.
A két emeletet elfoglaló tárlaton eredeti kiállítási tárgyak között bolyonghatnak majd a látogatók, és az interaktív technológia adta lehetőségeket is kiélvezhetik. Milena Bartlova művészettörténész elmondása szerint az új múzeumban helyet kapnak majd az elmúlt húsz év független kutatásainak eredményei is.
A múzeum az Ústí nad Labem-i városháza, az Európai Unió, a Cseh-Német Jövő Alapítvány, a Jan Evangelista Purkyne Egyetem, a Szász Történeti Intézet, számos szakértő és történész, illetve Jíri Besser cseh kulturális miniszter támogatásával valósul meg.
A múzeumnak otthont adó épület felújítási munkálatai 365 millió cseh koronát (4,2 milliárd forint) emésztenek fel. A kiállításra kerülő tárgyak megvásárlása és karbantartása pedig további költségekkel jár. Idén és jövőre körülbelül 30-50 millió koronába (345-575 millió forint) kerül majd a kiállítás teljes megszervezése.
Mintegy három millió német élt a háború előtti Csehszlovákiában, többségük a cseh területeken. Legtöbbjüket Németországba és Ausztriába telepítették ki a második világháború után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?