Musarraf: most Újdelhi lépjen

New York/Iszlámábád. Indiának kell megtennie a következő lépést annak érdekében, hogy enyhüljön a két szomszédos ország közti, csaknem háborús feszültség – jelentette ki Pervez Musarraf pakisztáni államfő a CNN hírtelevíziónak adott péntek esti exkluzív interjúban.

New York/Iszlámábád. Indiának kell megtennie a következő lépést annak érdekében, hogy enyhüljön a két szomszédos ország közti, csaknem háborús feszültség – jelentette ki Pervez Musarraf pakisztáni államfő a CNN hírtelevíziónak adott péntek esti exkluzív interjúban. Leszögezte: Pakisztán eddig néhányszor kezdeményezett, de most már Indián a sor. Hangsúlyozta, országa nem akar háborút a két atomhatalom között, hanem arra törekszik, hogy a katonai nézeteltérések megszűnjenek. Musarraf az interjúban ismét elítélte a terrorizmust, valamint a terroristacsoportokat, köztük azt a kettőt is, amelyet Újdelhi vádol felelősséggel az említett merényletért. Úgy vélte, az indiai vezetésben is megvan az óhaj arra, hogy tárgyalásos úton rendezzék a válságot.

Szombaton súlyos tűzharc zajlott le India és Pakisztán határán a pakisztáni Pandzsáb tartománynál. Pakisztáni szemtanúk szerint az indiai hadsereg erői kezdeményezték a tüzet aknavetőkkel. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Egy indiai védelmi minisztériumi illetékes viszont cáfolta az összecsapást. Az indiai belügyminiszter szombaton elutasította azt a pakisztáni javaslatot, hogy a két ország tárgyaljon a határviszály enyhítése érdekében. Lal K. Advani szerint túlságosan mély India bizalmatlansága Pakisztánnal szemben, és addig nem hajlandó semmilyen megbékélést mutató gesztust tenni, amíg Iszlámábád nem tesz konkrét lépéseket a két ország határán átnyúló terrorizmus letörésére. Advani ugyan „áttörésnek” nevezte Pervez Musarraf pakisztáni elnök egy hete elhangzott beszédét, amelyben az államfő bejelentette öt radikális iszlám szervezet betiltását, de szerinte további tettekre, a terroristák pénzelésének és rejtegetésének megszüntetésére van szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?