MSZP: zöld a koalíciónak

Budapest. A Magyar Szocialista Párt országos kongreszszusa tegnapi ülésén ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciót.

A határozathozatalt megelőzően Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt értékelte az eddigi munkát és vázolta a párt előtt álló feladatokat. A politikus a több mint 420 küldöttől azt kérte: adjanak neki felhatalmazást arra, hogy a nemzet szolgálatába állhasson a nemzeti közép és a demokratikus koalíció kormánya. ĺgérete szerint a szociáldemokrata és liberális programot megvalósító kabinet tisztességes, szavatartó, üvegzsebű, szolgáltató és szolgáló lesz. Beszédében kitért a koalíciós megállapodásra is. Hangsúlyozta, tudja, hogy sokaknak fájdalmat okoz az oktatási tárca átengedése a szabad demokraták számára. Emlékeztetett azonban arra a korábbi kijelentésére, amely szerint egyetlen minisztérium sem lesz egyik párt hitbizománya. Ráadásul személyes kormányfői felelősségeként említette, hogy miként működik a kormány és az egyes minisztériumok. A szocialista kormányfő-jelölthöz hasonlóan a párt elnöke is a fiatalok és a vidék megszólítását nevezte a választások legfontosabb tanulságának. Kovács László egyetértett Medgyessyvel abban is, hogy a koalíció megkötésének nem volt alternatívája. Mint mondta, azokkal együtt akarják szebbé, jobbá, boldogabbá és gazdagabbá tenni Magyarországot, akik a Fideszre szavaztak. Programjuk megvalósításakor viszont nem fognak engedélyt kérni a Fidesztől semmihez. – Boszorkányüldözés nem lesz, de szabad elvonulás sem. Leszámolástól szintén nem kell tartani, de elszámolás arról, hogy hová tűntek az adófizetők milliárdjai, mit történt a Magyar Televízióban, a Dunaferrben, a Magyar Fejlesztési Banknál, az Országimázs Központban, vagy az autópálya-építés körül, igen – mondta.

Közben megszületett a négy parlamenti frakció közötti megállapodás a bizottsági struktúráról, a testületekben helyet foglaló képviselők számáról és a vezetői posztok megoszlásáról, valamint az új Országgyűlés alakuló ülésének napirendjéről. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében 25 bizottság működik majd a parlamentben, amelyből 14-nek kormánypárti, 11-nek ellenzéki elnöke lesz, 35 alelnököt a kormánypártok, 33-at pedig az ellenzék delegál. Az Országgyűlés elnökét és egyik alelnökét az MSZP, két alelnököt a Fidesz, egyet-egyet pedig a két kisebb frakció ad majd.

Kövér Lászlót választotta elnökévé a Fidesz Országos Választmánya. Pokorni Zoltán a szavazást követő sajtótájékoztatón közölte: a választmány egyhangúlag döntött Kövér László mellett, miután a testület eddigi elnöke, Várhegyi Attila lemondott posztjáról és pártigazgató lett.

Eladott orosz államadósság

Burány Sándor szocialista politikus azonnali választ igénylő kérdést intéz Stumpf István kancelláriaminiszterhez az orosz államadósság eladása miatt. A képviselő arra vár választ, hogy mi indokolta a lázas sietséget és a követelés mélyen áron aluli kiárusítását. A távozó Orbán-kormány működésének utolsó néhány napján a 250 millió dolláros követelést 77,5 millió dollárért adták el egy nem túlságosan ismert bécsi banknak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?