MSZP: sajnálatos a szlovák válasz

Budapest |

<p>Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy Robert Fico szlovák kormányfő szerdán elutasította Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök hatpontos javaslatcsomagját - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke.</p>

Ebben a helyzetben a magyar fél a szlovák állásponttól függetlenül egyoldalúan is végrehajtja vállalásait - közölte Kozma József szocialista képviselő. Hozzátette: az, hogy Szlovákia a jelek szerint nem érti meg a magyar álláspontot, nem tántoríthatja el Magyarországot ezektől az elvektől. A kormányszóvivő megismételte: hivatalos szlovák állásfoglalást a magyar kormány még nem kapott.

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán utasította el magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kisebbségi kérdésekben. A november 15-i találkozón a magyar miniszterelnök kezdeményezte, hogy a kisebbségek kezeléséről, jogairól szülessen kódex, és a felmerülő jogsértéseket közös vizsgálattal tisztázzák. Kérte a szlovák nemzetgyűléstől, hogy fontolja meg nemzeti és kisebbségi parlamenti biztos megválasztását és függessze fel, majd vonja vissza a magyar nemzeti jelképek használatát tiltó rendelkezést.

Kozma József vitatta, hogy követelésekről lenne szó, szerinte Gyurcsány Ferenc javaslatokat tett. Úgy vélte, követeléseknek beállítani ezeket a javaslatokat azt mutatja, hogy a szlovák fél kiutat keres és el akarja utasítani a megfogalmazottakat. A kormánypárti politikus szerint nehéz megérteni, miért tekinti elfogadhatatlannak a szlovák fél, hogy kiemelt támogatásban részesüljenek a kisebbségi kulturális, oktatási intézmények.

Azt sem könnyű megérteni, miért utasítja el a szlovák fél, hogy a kisebbségi oktatásban a másik országban használt tankönyveket legalább oktatási segédanyagként használják - sorolta kérdéseit a képviselő. Értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban is, miért nem elfogadható legalább tárgyalási alapként, hogy a szélsőséges megnyilvánulások kiszorítása érdekében a két ország közösen dolgozzon ki egy szabálygyűjteményt. Arra a kérdésre, hogy kezdeményeznek-e további tárgyalásokat Szlovákiával, az MSZP-s politikus világosnak nevezte, hogy a szlovák fél most nem "a konkrét lépések politikáját" folytatja, ezért Magyarországnak bizonyítania kell elkötelezettségét ezen politika mellett. Hozzátette: nem lenne jó, ha a magyar politika "a megértést nem tanúsító deklarációk csapdájába esne". (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?