Moszkvai repülőbaleset - Meghalt az egyik sérült

Moszkva |

<p>Egy 25 éves légi kísérő meghalt, így ötre emelkedett a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma. Egyik másik sérült viszont az orvosok szerint túl van az életveszélyen - közölte vasárnap az orosz egészségügyi minisztérium. Az orvosok minden erőfeszítése ellenére meghalt a Red Wings orosz légitársaság alkalmazásában álló 25 éves nő, akit szombaton életveszélyes sérülésekkel szállítottak a hetes számú moszkvai városi kórházba.</p>

A súlyos baleset napján a kapitány, a másodpilóta és a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérő vesztette életét.
    A moszkvai Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es repülőgépén szolgálatot teljesítő személyzet további három tagja - egy nő és két férfi - állapotát továbbra is súlyosnak ítélik meg - közölte az orosz egészségügyi minisztérium.
    Az egyik fiatalember, aki többszörös csigolya- és bordatörést szenvedett, az orvosok szerint túl van az életveszélyen. Anzor Hibutyija, a moszkvai Szklifoszovszkij sürgősségi kórház igazgatója elmondta, hogy az éjjel sikerrel megműtötték s reményeik szerint hamarosan lekapcsolhatják a lélegeztető gépről.
    A Red Wings orosz légitársaság charterjárata szombaton egy csehországi üdülőhelyre szállított utasokat és onnan visszatérve szenvedett balesetet Vnukovon. A Tu-204-es nem tudott megállni a leszállópályán, a repülőtér kerítését átszakítva kicsúszott egy országútra, miközben háromfelé szakadt.
    A Red Wings közölte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak anyagi támogatást nyújtanak. Moszkva vezetése már szombaton egymillió rubel segélyt (körülbelül 7 millió forint) ajánlott fel.  
    A moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság (MAK) megkezdte a Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es típusú repülőgép fekete dobozaiban rögzített adatok vizsgálatát.
    A szövetségi nyomozóhivatal szóvivője szombaton azt közölte, hogy az előzetes információk szerint a Red Wings légitársaság gépének katasztrófáját a pilóták hibája okozhatta. Az Interfax orosz hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó belügyi illetékes vasárnap már azt mondta hogy a balesetben műszaki problémák és a rossz időjárási körülmények játszhattak szerepet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?