Moszkva nem meri megtámadni a NATO-tagállamokat

Varsó |

<p>Lengyelország az észak-atlanti szövetség tagjaként biztonságban van, Oroszország nem merészkedik NATO-tagállamok elleni támadásra - vélekedett Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak adott, szerdán közzétett interjúban.</p>

A lengyel tárcavezető – arra a kérdésre válaszolva, hogy Lengyelországra is kiterjedhet-e az orosz-ukrán konfliktus – kifejtette: ennek eshetőségéről a Majdan-forradalom óta egyre gyakrabban beszél Lengyelországban az utca embere, de az ismerőseivel, a szomszédokkal folytatott beszélgetéseinek is állandó témája ez. Erre az ő szokásos válasza - mondta - az, hogy „nem lesz háború”. „A NATO és a világ többi része között nagyon határozott piros vonalat húztak” fejtette ki, hozzátéve: Putyin nem meri megtámadni a NATO-t, ez az ő szempontjából "rendkívüli felelőtlenség" lenne.  Az észak-atlanti szövetség „sokszorosan erősebb Oroszországnál” - mutatott rá. „Oroszország rendelkezik katonai potenciállal, atomfegyverrel, de gyengébb, mint a NATO” - szögezte le Siemoniak. "Ne feledjük, hogy Oroszország gazdasága Olaszországával egyenértékű, népessége pedig csak valamivel nagyobb, mint Japáné. Oroszországot nem szabad alábecsülni, de pánikba sem szabad esnünk. Gondoskodnunk kell saját védelmünkről, meg arról, hogy a NATO állandó jelenlétet építsen ki Lengyelországban” - jelentette ki Siemoniak. A beszélgetés során az a kérdés is elhangzott, hogy lehetséges-e egyfelől elszigetelni, másfelől pedig az iszlám terrorizmus elleni harcba bevonni Putyint. Siemoniak erre úgy válaszolt, hogy ez inkább „a globális politikát folytató Egyesült Államok dilemmája”. Az orosz-amerikai egyeztetéseket e témában a lengyel miniszter „nagyon nehéznek” minősítette, mint mondta, ezek még az ukrán válság kitörése előtt sem „kecsegtettek az előrehaladás reményével”.  Szerinte Oroszország az egykori "kétpólusú világhoz" szeretne visszatérni, amikor Brezsnyev Carterrel találkozgatott, és a világ lélegzetvisszafojtva figyelt, mert ott osztották a lapokat. De a világ azóta megváltozott. A fő kérdés az, Oroszország kész-e arra, hogy kiszámítható politikát folytasson, mert az amerikaiak és a Nyugat nagyon csalódtak benne. A (Barack Obama amerikai elnök által kezdeményezett) "reset" (újraindítás) és bizalom politikájából nem maradt semmi - mutatott rá a lengyel nemzetvédelmi miniszter.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?