Moszkva megkezdte a párbeszédet a Trump-kormányzattal

Moszkva |

<p>Oroszország már megkezdte a párbeszédet az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatával, és a dialógus intenzitása erősödni fog, mihelyt létrejönnek Washingtonban a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányzati láncszemek - közölte vasárnap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az NTV orosz televíziónak nyilatkozva.</p>

Lavrov hozzátette, hogy javában folyik az egyeztetés arról, hol és mikor találkozzon Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Lavrov szerint Donald Trump "teljesen őszinte volt", amikor többször is arról beszélt, hogy eltökélt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban. Moszkva kész együttműködni vele ebben, és mihelyt a körülmények lehetővé teszik, ismét "formálódni kezd" majd az együttműködés és a koordináció az amerikai és az orosz katonák között.

Az orosz külügyminiszter arról is beszélt, hogy amerikai kollégájával meg akarja majd vitatni a kelet-ukrajnai helyzetet is. Lavrov szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió egyelőre kevéssé érti, hogy mi zajlik valójában a térségben, de reményei szerint lassacskán át fogják majd látni a helyzetet. Elfecsérelt idő lenne szerinte az ukrán hatalom képviselőinek lelkiismeretére hatni a donyec-medencei helyzettel összefüggésben, de nem zárkózik el a párbeszédtől Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel. 

Lavrov hozzátette, hogy a kelet-ukrajnai válság rendezésére nem lát a minszki egyezményekkel szembeni alternatívát. Moszkva kész fokozni erőfeszítéseit a normandiai négyekkel folytatandó párbeszédben. 

Szerinte Kijev "el akarja simítani" a Donald Trumppal szemben elkövetett "bűnét", azt, hogy "nyíltan ténykedett" ellene a választási kampány idején. 

A kijevi kormányzat most pénzért kuncsorog, és fel akarja hívni magára a figyelmet azt szajkózva, hogy "bántják" - mondta Szerge Lavrov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?