Moszkva ellenszankciókat vezetett be az Európai Unióval szemben

Vlagyimir Putyin

Oroszország újabb korlátozásokat vezetett be az Európai Unióval szemben, válaszul az ellene elfogadott újabb szankciócsomagra – közölte a külügyminisztérium.

„Válaszul ezekre a barátságtalan intézkedésekre (a 13. szankciós listára) az orosz fél jelentősen kibővítette az európai intézmények és az EU-tagállamok azon képviselőinek listáját, akiknek (...) tilos belépniük államunk területére” – közölte az orosz diplomáciai tárca a honlapján.

A tiltólistára fegyveres testületek és kereskedelmi szervezetek alkalmazottai, valamint Kijevnek katonai segítséget nyújtó uniós tagállamok állampolgárai kerültek. Továbbá olyan személyek, akik részesei orosz tisztviselők üldöztetésének, emberek ukrajnai „illegális letartóztatásának” és az ország területéről való eltávolításának, továbbá olyanok, akik részt vesznek az orosz vezetés elleni „törvényszék” létrehozásában, valamint olyanok is, akik az orosz állami vagyon elkobzását vagy az abból származó jövedelem Ukrajna érdekében történő felhasználását támogatják. Emellett a korlátozásokban olyan személyeket érintettek, akik támogatják az Oroszország elleni szankciók bevezetését, megpróbálják aláásni Moszkva kapcsolatait más országokkal, és dezinformációt terjesztenek róla.

Az új orosz stoplista az Európa Tanács olyan funkcionáriusaira, az EU-tagállamok olyan törvényhozóira, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) és a szervezet parlamenti közgyűlésében (PACE) olyan aktív személyekre is kiterjed, akik „szisztematikusan agresszív nyilatkozatokat tesznek Oroszország ellen". Az orosz külügyminisztérium kilátásba helyezte, hogy Moszkva a jövőben is gyorsan és megfelelő módon fog reagálni a Nyugat minden barátságtalan lépésére.

Az EU Tanácsa pénteken jóváhagyta a Moszkva elleni 13. szankciócsomagot, amely 106 magán- és 88 jogi személyt érint. Többségüknek Brüsszel szerint köze van az orosz hadiipari komplexumhoz. A listán mások mellett kínai, indiai, Srí Lanka-i, szerbiai, kazahsztáni, thaiföldi és törökországi cégek szerepelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?