Moszkva: csak az ellentétek élezésére jó a NATO rakétavédelmi programja

Berlin |

<p>Oroszország elutasít minden olyan szövetséget, amely mások ellen irányul, s úgy véli, hogy csak az európai kultúrák közti viszály felszítására lenne jó, ha a NATO egyedül építené ki európai rakétavédelmi rendszerét - fejtette ki szombaton az orosz külügyminiszter.</p>

A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Lavrov több mint 350 vezető politikus és katonai szakértő előtt kifejtette: a várttal ellentétes hatást fejthet ki minden olyan globális biztonsági rendszer, amelynek középpontjában csak a NATO áll. A mások ellen irányuló szövetségi konstrukciók akár "globális katasztrófához" is vezethetnek - tette hozzá.
Oroszországban már az európai rakétavédelmi rendszer gondolatára is azonnal "félreverik a harangokat" - mondta a moszkvai diplomácia vezetője, hangsúlyozva, hogy nem lehet haladást elérni az ügyben, amíg "fittyet hánynak az alapos orosz aggodalmakra".
A NATO 2020-ig kíván rakétavédelmi rendszert kiépíteni Európában, és elutasítja Oroszország kérését, hogy vonják be a fejlesztésbe. A NATO ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a rendszer nem Oroszország ellen irányul, hanem az európai és más országok biztonságát szolgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?