Moszkal: kitervelt belügyi akció volt az orvlövészek kijevi bevetése

Kijev/Budapest |

<p>Az Ukrán Biztonsági Szolgálat kitervelt akciója volt, hogy a kijevi tüntetések csúcspontján mesterlövészek lőttek agyon tüntetőket és rendőröket - állította a Haza párt egyik képviselője.</p>

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) előre kitervelt akciója volt, hogy februárban, a kijevi tüntetések csúcspontján mesterlövészek lőttek agyon tüntetőket és rendőröket egyaránt - állította Hennagyij Moszkal, a Haza (Batykivcsina) párt parlamenti képviselője, volt belügyminiszter-helyettes a Zerkalo Tyzsdnya című tekintélyes ukrán hetilap legfrissebb számában.

    A pénteken közölt interjúban a képviselő cáfolta az SZBU és az urán belügyminisztérium azon közléseit, hogy "egy harmadik erő mesterlövészei", azaz külföldiek provokálták volna ki a több mint nyolcvan emberéletet követelő lövöldözést a kijevi Függetlenség téren.

    Moszkal emlékeztetett rá, még január 27-én beszámolt arról, hogy Hullám és Bumeráng kódnévvel különleges műveleteket készítenek elő a "Majdan", a kormányellenes tüntetés erővel történő feloszlatására. Mint mondta, az erre vonatkozó értesüléseket "a belügyminisztérium magas rangú, hazafias érzelmű tisztjeitől" kapta.

    Hangsúlyozta, hogy a műveleteket alaposan előkészízették. "Az SZBU tüntetőnek öltözött munkatársai, akikhez a tiltakozó megmozdulások valódi résztvevői is csatlakoztak, felgyújtották a Régiók Pártjának egyik irodáját, aminek következtében két ember életét vesztette (az iroda Hrihorij Szmityuh parlamenti képviselő tulajdonában volt, aki többször is bírálta a hatalom lépéseit, ezért nem sajnálták tönkretenni a tulajdonát).

    Ugyanakkor a mesterlövészek utasítást kaptak, hogy ne csak tüntetőket, de rendőröket is lőjenek agyon. Mindez a konfliktus kiszélesítése érdekében történt, hogy indokot szolgáltassanak az Euromajdan erőszakos feloszlatására" – állította a képviselő.

    A Julija Timosenko vezette, jelenleg hatalmon lévő párt képviselője szerint több mesterlövész csoport is részt vett az akcióban, a SZBU Alfa egységétől és a belügyi erők Szokil (Sólyom) különleges egységétől, a műveletek végrehajtására pedig a parancsot személyesen Viktor Janukovics,azóta leváltott és elmenekült ukrán elnök adta ki.

    Moszkal meggyőződését fejezte ki, hogy Valentin Nalivajcsenko, az SZBU új vezetője és Arszen Avakov belügyminiszter a "harmadik erőhöz" tartozó mesterlövészekről szóló kijelentésekkel az SZBU-t és a belügyminisztériumot akarta tisztára mosni. Mint mondta, a rendvédelmi erők tevékenységéről általa közzétett dokumentumokban konkrét ukrán különleges egységek mesterlövész csoportja, elhelyezkedési pontok, felelősök nevei vannak feltüntetve, amelyek megegyeznek a lehallgatott rádiós üzenetekben szereplőkkel.

    Az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) elnöke, Valentyina Matvijenko pénteken bejelentette, hogy követelik a kijevi főtérnél a februári tüntetések csúcspontján történt gyilkosságok független nemzetközi kivizsgálását.

    Hennagyij Moszkal pályafutását a belügyminisztériumban kezdte 1975-ben, ahol rendőr altábornagyi rangot ért el. 2000-2001-ben, valamint 2005 februárjától novemberéig belügyminiszter-helyettes volt, majd 2007 januárjától őszéig az SZBU vezetőjének (Nalivajcsenkónak) a helyettese az SZBU-nál. 2007 óta parlamenti képviselő.

http://zn.ua/UKRAINE/moskal-snaypery-sbu-i-mvd-na-maydane-rasstrelivali-ne-tolko-protestuyuschih-no-i-milicionerov-140600_.html
http://file.liga.net/person/254-gennadii-moskal.html

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?