Mohamed Murszi újabb híveit ítélték el, van, aki 88 évet kapott

Kairó |

<p>A tavaly megbuktatott Mohamed Murszi egyiptomi elnök újabb híveit ítélték el Kairóban, a vádlottak között van, akit 88 évi szabadságvesztéssel sújtottak - jelentették hírügynökségek bírósági forrásokra hivatkozva.</p>

A perbe fogott 13 vádlottat izgatás, szabotázs és a közrend megsértésének vádjában mondták ki bűnösnek és ítélték őket első fokon öttől 88 évig terjedő börtönre szombaton.  Mohamed Murszi híveit a fővárostól mintegy 250 kilométerre délre fekvő Samalut és el-Míneja városában zajlott tüntetések során játszott szerepük miatt fogták perbe. Az erőszakba torkolló megmozdulásokat a Murszi oldalán szervezett kairói demonstrációk véres leverése elleni tiltakozásul szervezték.

A hadsereg 2013 júliusában mozdította el hivatalából Mohamed Murszit, miután tömegek vonultak az utcára és követelték a Muzulmán Testvériséghez közel álló elnök távozását. Támogatói kiálltak mellette, a hadsereg azonban kemény kézzel fellépett ellenük. A tüntetők táborának kiürítése és az azt követő erőszak során több, mint 1400-an haltak meg, az exelnök 15 ezer támogatóját letartóztatták, beleértve a terrorista szervezetnek nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériség vezetőségét. Egy bíróság márciusban halálbüntetést szabott ki Murszi 529 hívére, ami nemzetközi felháborodást keltett. Hétfőn újabb 700 vádlott ügyében hirdetnek ítéletet. Mohamed Murszi ellen is folyamatban vannak eljárások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?