Mintegy félszáz templomot gyújtottak fel a tüntetők Nigerben

Niamey |

<p>A legújabb adatok szerint mintegy ötven keresztény templomot gyújtottak fel a hét végén Nigerben, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap elleni, zavargásokba torkolló tüntetések idején - közölte hétfőn egy rendőrségi illetékes.</p>

Adily Toro, a nigeri rendőrség szóvivője a szombati zavargásokról beszámolva elmondta, hogy a fővárosban, Niameyben szombaton 45 templomot, öt szállodát, 36 italboltot, egy árvaházat és egy keresztény iskolát fosztottak ki és gyújtottak fel. Zavargások voltak a korábbi francia gyarmat második legnagyobb városában, Zinderben is, ahol szintén több templomot felgyújtottak.    Korábbi beszámolók arról adtak hírt, hogy a tiltakozók számos francia vállalat helyi kirendeltsége mellett legalább nyolc templomot is felgyújtottak szombaton Niameyben. A tüntetők kövekkel dobálták meg a kivezényelt rendfenntartókat. A biztonsági erők könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására. Estére véget értek az erőszakos tiltakozások, a templomokat azóta rendőrök védik. A két városban összesen tíz halálos áldozata is volt a zavargásoknak.    Helyi muszlim vallástudósok eközben a televízióban sugárzott beszédükben nyugalomra intették az ország lakosságát. "Ne feledjétek, hogy az iszlám az erőszak ellen van" - hangsúlyozta a vallási vezetők egyike.    A Mohamed prófétáról gúnyrajzokat közlő Charlie Hebdo párizsi szerkesztősége elleni dzsihadista terrortámadásban tizenkét embert ölt meg január 7-én egy testvérpár, Chérif és Said Kouachi. Egy másik, velük kapcsolatban álló iszlamista fegyveres, Amedy Coulibaly egy nappal később megölt egy rendőrnőt Montrouge-ban, majd a következő napon túszokat ejtett egy párizsi kóser szupermarketben, és ott négy embert agyonlőtt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?