Mintegy 80 ezer orosz turista van Egyiptomban

Kairó/Moszkva |

<p>Mintegy 80 ezer orosz turista van Egyiptomban, ebből 79 ezer Hurgadában és Sarm-es-Sejkben - közölte szombaton Oleg Szafonov, az orosz állami turisztikai hivatal vezetője. Mint az orosz turisztikai cégek szövetségének vezetője, Maja Lomidze hozzátette: csak a hétvégén 93 gépet küldenek értük.</p>

Szafonov tájékoztatása szerint az Egyiptomból repülőgéppel távozó orosz turisták csupán kézi poggyászukat vihetik magukkal, további csomagjaikat később szállítják el. Bár nem adott magyarázatot a poggyászkorlátozással kapcsolatos döntésre, úgy tűnik, hogy az tükrözi az egyiptomi repülőterek biztonságával kapcsolatos aggodalmakat.

Az orosz turisztikai cégek szövetsége azt is közölte, hogy a közeli napokban Egyiptomba készülő orosz turisták szinte mindegyike beleegyezett abba, hogy inkább Törökországba utazzon pihenni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken elrendelte az Egyiptomba tartó összes orosz légi járat felfüggesztését, és utasította a kormányt, hogy dolgozza ki az Egyiptomban tartózkodó orosz állampolgárok hazahozatalának mechanizmusát.

Amerikai és brit tisztviselők úgy vélik, hogy pokolgép robbant október 31-én a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság repülőgépén, amely az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartott. A gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok többsége orosz volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?