Mintegy 220 szíriai menekültet mentettek ki észak-ciprusi vizeken

Nicosia/Famagusta |

<p>Az észak-ciprusi török entitás hatóságai vasárnap kora reggel kimentettek 222 szíriai menekültet, akik veszélyes helyzetbe kerültek egy hajón a földközi-tengeri Kyrenia magasságában - közölték hivatalos forrásból.</p>

Az utasokat - köztük sok nőt és gyereket -, akik egy kis tanzániai halászhajón zsúfolódtak össze, többórás megfeszített munkával sikerült kimenteni, megbirkózva a kedvezőtlen időjárással és az igen viharos tengerrel - tájékoztatott a ciprusi török rendőrség. Tizenhárom menekültet kórházba kellett szállítani, de az életük nincs veszélyben a kiadott közlemény szerint. A kapitány és az embercsempészek vészjelzéseket adtak le a (nemzetközileg el nem ismert) Észak-ciprusi Török Köztársaság északnyugati partjaitól mintegy 300 méterre, majd elhagyták a hajót, és egy másik vízi járművön távoztak. A menekülteket, akik minden kétséget kizáróan Olaszországba akartak eljutni, egy kyreniai sportcsarnokba szállították, hogy azonosítsák őket. Egyelőre nem tudni, hol szálltak hajóra. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint idén már több mint 2500-an fulladtak vízbe vagy tűntek el, miközben megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren. Szeptember 10-én mintegy félezren vesztek oda, miután hajójuk elsüllyedt máltai vizeken. Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb hajótörése a Földközi-tengeren a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint, mindössze tízen élték túl a szerencsétlenséget.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?