Mintegy 1500 rakétát lőttek ki a héten Izraelre a Gázai övezetből

izrael

Körülbelül 1500 rakétát lőttek ki a héten Izraelre az iszlamista fegyveres szervezetek a Gázai övezetből - közölte csütörtökön az izraeli hadsereg.

Szerda reggel még arról számolt be az övezetet uraló Hamász és a szélsőséges Iszlám Dzsihád iszlamista fegyveres csoport, hogy mintegy 1000 rakétát lőttek ki addig Izraelre.

Csütörtökre virradóra a jelenlegi konfliktus során először Izrael északi részében is megszólaltak a légvédelmi szirénák. Eddig csak az ország központi és déli régiói voltak veszélyben.

Helyi sajtóhírek szerint eközben a ciszjordániai Náblusz közelében egy palesztin életét vesztette izraeli katonákkal való összetűzés során.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerda este telefonon beszélt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, és elítélte a Hamász rakétatámadásait, illetve a feszültség csillapítását sürgette.

A három legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines, a United Airlines és a Delta a fokozottabb biztonsági kockázatok miatt felfüggesztette csütörtöki izraeli járatait.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Tunézia, Norvégia és Kína pedig nyilvános ülést kezdeményezett péntekre a konfliktus ügyében, amelyen a tervek szerint a két fél, Izrael és a palesztinok képviselői is részt vennének.

A rakétaháború hétfőn kezdődött Izrael és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között, miután Jeruzsálemben összecsapások zajlottak palesztinok és izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?