Minszk külföldi szakértőket hív, hogy vizsgálják meg a Ryanair-incidenst

Aljakszandr Lukasenka

Minszk meghívta a nemzetközi légiforgalmi és biztonsági szervezetek, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselőit, hogy vizsgálják meg a Ryanair járatával vasárnap történt incidenst – közölte kedden a fehérorosz közlekedési és tájékoztatási minisztérium légiforgalmi hivatala.

A közlemény szerint a meghívás a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), valamint az EU és az Egyesült Államok polgári közlekedési hatóságok képviselőinek szól.

A fehérorosz hatóságok vasárnap pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek. A leszállás és a repülőgép ellenőrzése után a bombáról szóló információ nem igazolódott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?