Minden negyedik spanyol munkanélküli

Madrid |

Spanyolországban már majdnem minden negyedik embernek nincs munkahelye: a statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint a munkanélküliségi ráta 24,4 százalékra emelkedett január-március között a tavaly év végi 22,9 százalékról.

A 46 milliós országban az első negyedévben 365 ezren veszítették el állásukat, és ezzel a munkanélküliek száma 5,6 millióra emelkedett.
Tovább nőtt - több mint 150 ezerrel - azoknak a családoknak a száma, ahol már senkinek nincs munkája: az ilyen családok már 1,7 millióan vannak.
Emellett márciusban sorban már a huszonegyedik hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom, 3,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.
Az Európai Unióban Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség, a gazdaság nem képes kilábalni a válságból többek között az államháztartás hiányának csökkentését célzó megszorító intézkedések miatt. Január-márciusban is csökkent a gazdaság teljesítménye, így egymás után már a második negyedévben, ami technikai értelemben recessziót jelent.
Az ország elsőrendű adósbesorolását csütörtökön megvonta a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a spanyol gazdaság teljesítményének visszaesése a spanyol költségvetési helyzet további romlását fogja okozni, és növekszik annak a kockázata is, hogy a spanyol bankrendszer további kormányzati segítségre szorul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?