Milosevicset elutasították

Hága. Szlobodan Milosevics a hágai törvényszéken folyó perében bejelentette, legkevesebb két évre lenne szüksége védekezésének előkészítésére, ezért ideiglenes szabadlábra helyezését is kérelmezte. A brit Richard May vezette bírói tanács azonnal elutasította mindkét kérelmét.

Hága. Szlobodan Milosevics a hágai törvényszéken folyó perében bejelentette, legkevesebb két évre lenne szüksége védekezésének előkészítésére, ezért ideiglenes szabadlábra helyezését is kérelmezte. A brit Richard May vezette bírói tanács azonnal elutasította mindkét kérelmét. A háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel, valamint népirtással vádolt Milosevics sosem ismerte el a törvényszék illetékességét ügyében, mint ahogy vád alá helyezésének jogszerűségét sem. Ezért nem is volt hajlandó ügyvédeket kijelölni, védelmét teljes egészében maga kívánja ellátni. Ideiglenes szabadlábra helyezési kérelmét azzal indokolta, hogy csak így tudna nyugodt körülmények között, külső ellenőrzés nélkül érintkezésbe lépni az általa beidéztetni kívánt tanúkkal, illetve hozzájutni a védekezéshez szükséges dokumentumokhoz és más forrásokhoz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?