Mi lett az arab tavaszból?

A legutóbbi szíriai és egyiptomi fejlemények tükrében a világ már amiatt aggódik, hogy az arab térségben kik és hol fogják még megsínyleni a több mint két és fél évvel ezelőtt elindult folyamatokat, amelyeket már senki nem próbál az európaiak millióinak boldogságot hozó berlini falomláshoz hasonlítani. Az arab felkeléseket most már inkább az 1848-as "európai tavasszal" hozzák összefüggésbe, amely az öreg kontinens életébe évtizedeken át tartó bizonytalanságot vitt be, majd az első világháború 1914-es kitörésébe torkollott, amely aztán majdnem a 20. század végéig éreztette hatását.
   

Az arab tavasz legalább egy évtizedig vagy annál is tovább fog húzódni mégpedig politikai, gazdasági és társadalmi "forrongás" formájában - derül ki a washingtoni stratégiai és nemzetközi tanulmányok intézetének nemrég megjelent értekezéséből.
   

A biztonsági ügyekkel és az arab térséggel foglalkozó szakértő, Anthony Cordesman irányításával készült tanulmány szerint a régióban megfigyelhető nyugtalanság okai mélyen gyökereznek és komplex jelleget öltenek.
   

Az arab világ forrongásának hátterében elsősorban a kormányzás, a gazdaság és a demográfiai változás strukturális problémái állnak. Utóbbi problémakörön a fiatalok össznépességen belüli nagy arányát kell érteni, és azt, hogy a lakosság ezen részének alig van elhelyezkedési lehetősége a munkapiacon. "Még a legjobb rezsimek is olyan kihívások előtt állnak, amelyeknek az általános elvárások szerinti kezelése éveket vesz igénybe" - olvasható a dokumentumban.
  

  A szerzők ez utóbbi megállapítással kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy itt tényleg a legjobb helyzetű államokra kell gondolni, vagyis nem a polgárháború sújtotta Szíriára, nem is a tekintélyelvű kormányzást helyreállítani próbáló Egyiptomra, és minden bizonnyal nem is Líbiára. Az értekezés szerint az arab térség egészében olyan a gazdasági és a demográfiai helyzet, hogy "gyors megoldások" egyszerűen nem léteznek.
   

A szerzők a térséggel kapcsolatban a politikai újrakezdést illetően is elég borúlátóak. Amint azt Egyiptom példája is mutatja, az észak-afrikai és közel-keleti államokban nincs mire építeni, mivel nincsenek stabil alapok a népképviseleti kormányzási forma megvalósításához, nincs semmiféle tapasztalat a politikai kompromisszummal és a választási eredmények érvényesítésével kapcsolatban, a gazdaság fejlesztéséhez sem állnak rendelkezésre hatékonyan működő minták, s a problémák sora itt még nem is ér véget.
   

Az igazságügyi rendszer gyenge és/vagy korrupt, a vallási szélsőségesség is akadályokat gördít a társadalmi és gazdasági változások elé, továbbá a biztonsági erők is egy hasonló vagy lehet, hogy még súlyosabb problémát jelentenek. Ez a problémahalmaz "változás után kiált", ugyanakkor, paradox módon, a változás "legádázabb ellensége" is egyben - mutattak rá a tanulmány készítői.
   

Szíriában az arab tavasz jelenleg a "legrosszabb óráit" éli. A két és fél éve tartó véres konfliktusnak már több mint százezren estek áldozatul, és több millióan menekültek el otthonukból. A közel-keleti ország egy szunniták és síiták közötti nagy regionális konfliktusnak, valamint egy nemzetközi szembenállásnak is színhelye lett. Függetlenül attól, hogy Bassár el-Aszad hatalmon marad vagy megbukik, az bizonyos, hogy még sokáig érezni lehet majd ennek a háborúnak a fizikai, politikai és mentális következményeit, gyaníthatóan az ország határain túl is - zárul a FAZ írása.