Meztelen fotók a pornográfiával gyanúsított művészért

Peking |

<p>Meztelen képüknek a világhálón való elhelyezésével támogatják kínai internetezők a pornográfiával vádolt máskéntgondolkodó művészt, Aj Vej-vejt (Ai Weiwei).</p>

Hétfőig hetvenen tették fel meztelen fotójukat az "Aj Vej-vej-hívek meztelensége - Halld meg, kínai kormány: a meztelenség nem pornográfia!" című honlapra. Ritka formája ez a tiltakozásnak Kínában, ahol a nyilvános meztelenség tabunak számít.

Aj Vej-vej ellen a rendőrség pornográfia internetes terjesztésével indított vizsgálatot, miután két évvel ezelőtt olyan képek kerültek fel az internetre, amelyeken a meztelen művész négy meztelen nő társaságában ül egy támlás széken, fején sapka, de a képek nem kihívóak. A sorozat címe: "Egy tigris, nyolc kebel".

Hívei szerint a meztelen fotók ügyében indított nyomozás célja a kommunista egypártrendszert nyíltan bíráló művész elszigetelése és elnémítása. Ai Vej-vej ellen adócsalás vádjával már korábban eljárást indítottak, és ebben az ügyben az idén 80 napot töltött előzetes letartóztatásban, mielőtt óvadék ellenében szabadlábra nem helyezték.

Az internetezők arra reagálva tették fel meztelen fotóikat a világhálóra, hogy híre ment: a rendőrség vizsgálatot indított Aj Vej-vej egyik asszisztense, Csao-Csao (Zhao-zhao) videografikus ellen.

A hongkongi Ven Jun-csao (Wen Yun-chao) az egyike azoknak, akik meztelen fotójukat feltették az internetre. Ven közölte: a Csao-csao elleni eljárás valójában a művész üldöztetésének egy újabb epizódja.

A felvételekhez többen politikai megjegyzéseket mellékeltek. "Nagypapa, ez pornográfia?" - kérdezi az egyik internetező, aki hátulról látszik meztelenül az általa feltett képen, miközben "a 89-es politikai felfordulás" szavakat írja egy falra, utalva az 1989. június 4-i felkelésre.

Aj Vej-vejt augusztusi rendőrségi kihallgatásán a meztelen fotókról is kérdezték. Elmondta, hogy e fényképeknek nincs mély politikai értelmük, és nem a kormányt bírálta velük, bár a kormány "lázadó cselekedetként" is felfoghatja őket.

"Azért csináltuk, mert ez az egyik módja annak, hogy az ember oldja a félelmét és az elszigeteltség érzését" - mondta a művész a brit hírügynökségnek. "A félelem és az elszigeteltség érzése ugyanis egyes társadalmakban meghatározó".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?