Merkel pályáját befolyásolhatta családi háttere

Berlin |

<p>Ismét fellángoltak a viták arról, hogy miként befolyásolta családi háttere a német kancellár politikai pályafutását.</p>

Az újabb találgatások oka, hogy a hét végén, 85 esztendős korában elhunyt Angela Merkel édesapja, aki 1954-ben Hamburgból önkéntesen költözött át az akkori NDK-ba.
A Berlinben született Horst Kasner Hamburgban evangélikus lelkészként dolgozott, mígnem úgy döntött, hogy családjával - így az akkor alig néhány hetes Angela Dorothea Kasnerrel - az egykori keletnémet kommunista államba költözik át. A jelenlegi kancellár - aki apjának köszönhetően ily módon az első keletnémet kancellárként vonult be a német történelembe - a Merkel nevet első férje, Ulrich Merkel után vette fel, akivel 1977 és 1982 között élt házasságban. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy a második keresztnév, a Dorothea  - a görög Dorotheosz latin nőiesítése -   Isten ajándékát jelenti.
A keletnémet hatóságoktól Horst Kasner azonnal a Brandenburg tartományban lévő, 300 fős Quitzow településen kapott lelkészi állást. 1957-ben a család az ugyancsak brandenburgi Templinbe költözött át, ahol Kasner  teológusok továbbképzését célzó, papi iskolát alapított.
Többen azt hányták Horst Kasner szemére, hogy a szocializmus meggyőződéses barátjaként döntött az NDK-ba való átköltözés mellett. Az igazsághoz  hozzátartozik, hogy abban az időben jelentős paphiány volt a hajdani keletnémet államban, és az egyházat üldözték. A fennmaradt iratok szerint a kommunista hatóságok az első időszakban Merkel édesapját "a munkás és paraszt állam ellenségeként" tüntették fel, később azonban már mindenütt "a vörös Kasnerként" szerepelt.
A krónikák szerint Horst Kasner azok közé tartozott, akik az önálló keletnémet egyházért küzdöttek, de nem törekedtek semmifajta szervezeti vagy tartalmi kötődésre a nyugati egyházhoz. Kasner - mint a feljegyzésekből kitűnt - azon igyekezett, hogy közelebb hozza egymáshoz a kereszténységet és a szocializmust. Ebből a szempontból - mint abban az időben sokan mások - konformistának számított, aki mindig tudta, hol a határ, azt nem kérdőjelezte meg, soha nem tartozott az NDK bírálói közé, és került minden konfliktust.
Angela Dorothea - a későbbi Merkel kancellár - fiatal korában maga is tagja volt az akkori keletnémet kommunista párt, az NSZEP ifjúsági szervezetének, az FDJ-nak, később azonban - testvéreitől eltérően - egyre inkább a rendszert bíráló körök felé fordult. Édesanyjával, a korábban tanítónőként tevékenykedő,  Herlind Kasnerrel kiváló volt a viszonya, a család életét mégis elsősorban rendkívül szigorú és tekintélyelvű nevelést alkalmazó édesapja befolyásolta. Sokak szerint ez volt az egyik oka annak, hogy a fordulat után az akkor már a Merkel nevet viselő Angela a kereszténydemokrata  CDU-nál kötött ki, ami egyben egyfajta, a  szülői háztól való "politikai emancipációt" jelentett számára. Feltűnő volt az is, hogy Merkel - már kancellárként - ifjúságára és szüleire visszaemlékezve mindig elsősorban édesanyjáról beszélt.
A történészek, illetve életrajzírók szerint az egyházellenes NDK-ban  a jelenlegi kancellár édesapja egyformán  törekedett arra, hogy az egyház hű szolgája, egyben pedig a kommunista állam lojális polgára legyen. Az egyházi tanácskozásokon rendszerint olyan álláspontot képviselt, ami összhangban volt a kommunista párt hatalompolitikai érdekeivel.
A fordulat után az édesapa semmilyen párttal nem keresett kapcsolatot, a későbbi kancellár édesanyja viszont a szociáldemokratáknál kötött ki. Horst Kasner - az édesanyával ellentétben - távol maradt attól az ünnepségtől, amelyet a CDU  2004-ben az akkor 50 esztendős - még csak pártelnök - Angela Merkel tiszteletére rendezett. 2005 novemberében viszont az egész család helyet foglalt a Bundestag tiszteletbeli páholyában, amikor Németország első női - és keletnémet kancellárját - beiktatták hivatalába. A történetírók szerint büszkeséget és kételyeket egyszerre érezhetett Merkel kancellár édesapja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?