Merkel a társadalmi összetartás erősítésére szólított fel újévi köszöntőjében

Merkel
Berlin |

A társadalmi összetartás erősítésére szólított fel Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amelyet vasárnap este sugároz az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió.

Angela Merkel a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben kiemelte, hogy Németország helyzetéről élesen eltérő véleményeket hallani, és megjelent a társadalom megosztottságának érzése is. 

Az egyik jellemző vélemény szerint Németország "csodálatos ország", ahol az alaptörvény értékeinek jegyében zajlik az élet, és amely erős, gazdaságilag sikeres. Olyan ország, ahol minden eddiginél több embernek van munkája, és amelynek "a világra nyitott, sokszínű társadalmában erős az összetartás". Így nap mint nap milliók hoznak áldozatot másokért önkéntes munkával, például a sport, a betegápolás, vagy a menekültek ellátásának területén.

A másik jellemző vélemény szerint viszont sok ember nem részesül a közös sikerből. Sokan "nem tudnak lépést tartani korunk tempójával", és azt kell megélniük, hogy gyermekeik a nagyvárosokba költöznek, magukra hagyják őket olyan vidékeken, ahol a bevásárlástól az orvosi ellátásig egyre nehezebb a mindennapi élet. És aggódnak, hogy "túl sok a bűnözés és az erőszak", és azt kérdezik, hogy "miként tudjuk rendezni és szabályozni a bevándorlást" - fejtette ki Angela Merkel.

Aláhúzta, hogy mindkét vélemény a németországi valóságot jeleníti meg, "a sikert és a bizakodást, de a félelmeket és a kétségeket is", és őt mindkettő munkára ösztönzi, hiszen a polgárok azzal bízták meg a politikusokat, hogy gondoskodjanak a jövő kihívásainak megválaszolásáról, és ebben legyenek tekintettel minden egyes állampolgár igényeire, szükségleteire. 

Hozzátette, eleget kíván tenni a megbízatásnak azzal is, hogy törekszik egy "stabil kormány gyors megalakítására". Mint mondta, a világ nem vár Németországra, és most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy 10-15 év múlva is jól menjen a németek sora.

Ezért a többi között tenni kell a munkahelyek megőrzéséért és új munkahelyek megteremtéséért, "a digitalizáció éllovasává kell változtatni az államot", ösztönözni kell a kutatásfejlesztést. "Mindenekelőtt a lehető legjobb oktatással és továbbképzéssel fel kell készítenünk magunkat és gyermekeinket a digitális haladásra" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy "még több pénzt kell beruházni egy erős államba, amely megvédi együttélésünk szabályait, és gondoskodik mindannyiunk biztonságáról".

Kiemelte, hogy Németország jövője elválaszthatatlanul összefonódik Európa jövőjével, és "a következő évek döntő kérdése" az lesz, hogy miként sikerül összetartani az Európai Unió 27 tagállamának közösségét. 

A következő évek arról szólnak majd, hogy "mi, európaiak a globális és digitális világban képviseljük-e értékeinket szolidárisan és öntudatosan úgy befelé, mint ahogy kifelé is, dolgozunk-e a gazdaságilag sikeres és igazságos Európáért, és fellépünk-e következetesen külső határaink védelméért és polgáraink biztonságáért". 

Hangsúlyozta: Németország és Franciaország együtt kíván küzdeni azért, hogy mindez sikerüljék, ezzel járul hozzá ahhoz, hogy Európa felkészüljön a jövőre.

A kancellár aláhúzta, hogy a közösség előtti kihívások megválaszolását célzó heves vita hozzátartozik az "eleven demokráciához". Németország "a legjobb értelembe, sokszínű társadalom", amelyet azonban egyesítenek az alaptörvény értékei is, az ember méltóságának és szabadságjogainak tisztelete - mondta Angela Merkel. 

Hozzátette: 2018-ra azt kívánja, hogy a németek még jobban tudatosítsák, mi is az, ami összetartja társadalmukat, és ismét helyezzék hangsúlyosabban előtérbe mindazt, ami összeköti őket. Az új évben mindenkinek törekednie kellene arra, hogy ismét nagyobb tisztelettel forduljon másokhoz, figyeljen rájuk, hallgassa meg, és próbálja megérteni őket - mondta a német kancellár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?