Külföld

Mérgezéssel vittek kórházba egy orosz ellenzéki politikust

Eszméletlen állapotban, mérgezéssel vitték kórházba Alekszej Navalnijt, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban – közölte Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára csütörtökön a Twitteren.
MTI

2020. augusztus 20. 08:14

Frissítve
Alekszej Navalnij
- TASR/AP-felvétel

Omszk első mentőkórházának intenzív osztályán a politikust lélegeztetőgépre kötötték. A TASZSZ Alekszandr Murahovszkij főorvosra hivatkozva azt írta, hogy állapota súlyos. Az orvos nem mondta el, hogy Navalnij visszanyerte-e az eszméletét, Jarmis szerint Navalnij kómába esett. A politikus csapata kihívta a rendőrséget a kórházba.

Jarmis a Twitteren azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak teát ivott. Feltételezése szerint a vloggert megmérgezhették.

„Az orvosok azt mondták, hogy a meleg folyadék felgyorsította a toxin felszívódását” – idézte a TASZSZ Jarmist.

A sajtótitkár emlékeztetett arra, egy éve Navalnijt „megmérgezték” a fogházban, úgy vélekedett, „nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele”. Az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy a politikus a gépen izzadni kezdett, majd arra kérte Jarmist, hogy beszéljen hozzá, hogy a hangjára összpontosíthasson, mielőtt elájul. A szóvivő a feltételezett mérgezést a szeptember 13-án esedékes regionális és parlamenti pótválasztásokkal hozta összefüggésbe.

Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol feltehetően anyagot gyűjtött egy újabb leleplezéshez. Innen a politikus Tomszkba indult tovább, ahonnan éppen Moszkvába tartott, amikor a repülőgépen rosszul lett.

A politikus reggel a tomszki reptér egy kávézójában ivott teát. Az Interfax szerint a vendéglátó egység biztonsági kamerájának videofelvételét vizsgálják.

Navalnijt tavaly július végén a fogházból, ahol nem engedélyezett tüntetés szervezése miatt adminisztratív elzárását töltötte, kórházba vitték. Csapata szerint megmérgezték, orvosai szerint viszont allergiarohama volt, és egy nap után visszaküldték a cellájába. 2017-ben sebfertőtlenítőt loccsantottak az arcába, aminek következtében az egyik szemének sérülése miatt külföldi gyógykezelésben részesült.

A jogi végzettségű, 44 éves Alekszej Navalnij az orosz parlamenten kívüli ellenzék legismertebb képviselője. A 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt, a 2013-as moszkvai polgármester-választáson pedig meglepetésre a második helyen futott be. Az elmúlt években több országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményezett. Több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték.

A 2018-as elnökválasztáson Navalnij megpróbálta Vlagyimir Putyin kihívójaként pozícionálni magát, ám a Központi Választási Bizottság – a függőben lévő büntetéseire hivatkozva – elutasította jelötkénti bejegyzését.

Navalnij júliusban a bíróság által kirótt súlyos bírság terhe miatt feloszlatni volt kénytelen az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványt.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Navalnijt 2012-ben és 2014-ben politikai indítékkal tartóztatták le Oroszországban, amivel megsértették ember jogait.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: 27 beteg elhunyt, 1526 új fertőzöttet találtak pénteken

Branislav Gröhling

Gröhling: Nem tudjuk megoldani az egész országban az iskolások tesztelését

koronavírus-vakcina

Virológus: a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás

koronavírus kína

WHO: erősen spekulatív lenne azt állítani, hogy a vírus nem Kínában jelent meg

koronavírus Magyarország

Meghalt 152 beteg, 6268-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

José Mourinho

Mourinho úgy véli, hogy a bajnoki cím megszerzése miatt nyomás lesz a Chelsea-n

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.