Merényletet kíséreltek meg a csecsen elnök ellen

Moszkva |

<p>Robbanószerkezetet találtak a nyár elején Ramzan Kadirov csecsen vezető vidéki rezidenciáján - írta a Novaja Gazeta című független orosz napilap hétfői számában.</p>

Az újságnak a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a Nyomozó Bizottság (SZK) csecsenföldi és észak-kaukázusi szerveiből származó értesülései szerint az üggyel kapcsolatban több tucat embert vettek őrizetbe. A sikertelen merényletkísérletet azonban, amely a Novaja Gazeta szerint a maga nemében "a legjelentősebb" volt Ramzan Kadirov kormányzása alatt, Csecsenföldön "gondosan elhallgatták".

A pokolgépet Kadirov szűkebb pátriájában, Benoj községben kísérelték meg működésbe hozni. Az elfogott összeesküvők többsége annak a Benoj nemzetségnek a tagja, amelyhez más ismert csecsen családok mellett a Kadirovok is tartoznak. 

A lap úgy tudja, hogy - az egyebek között - a Jamadajev családból származó összeesküvőktől "a legújabb típusú komoly fegyverek egész arzenálját" foglalták le. A cikk szerint a készülő merénylet egy véletlennek köszönhetően lepleződött le.

A jelenlegi csecsen vezető apjával, Ahmad Kadirov akkori elnökkel 2004. augusztus 9-én, a győzelem napján rendezett grozniji parádén pokolgépes merénylet végzett. Az idősebb Kadirov a 90-es években, az első csecsen háború idején a köztársaság főmuftijaként a szakadárok oldalán állt, majd a második csecsen háború idején a fiával együtt átállt az orosz szövetségi erőkhöz.  

Ramzan Kadirov tavaly azt állította, hogy az év folyamán két merényletet kíséreltek meg ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?