Merénylet Norvégiában - panaszkodik a dán szélsőjobb fő pártja

Koppenhága |

<p>A dán szélsőjobboldal legfontosabb, a parlamentben is helyet foglaló pártja arra panaszkodik, hogy ellenfelei el akarják hallgattatni, mert bizonyos kérdésekben a bevándorlókat illetően ugyanazt a nézetet vallja, mint a tömeggyilkos norvég Anders Behring Breivik.</p>

"Politikai ellenfeleink azzal próbálkoznak, hogy törvénytelennek minősítsék a véleményünket... megkísérlik hogy elhallgattassanak - jelentette ki csütörtökön egy interjúban Soren Espersen, a Dán Néppárt egyik vezetője. A párt 25 képviselőjével kívülről támogatja a kisebbségben kormányzó koalíciót.
Espersen szerint igazságtalanul mutogatnak rájuk azzal az ürüggyel, hogy álláspontjuk bizonyos kérdésekben egyezik a 77 embert legyilkoló Breivikével, aki "keresztes hadjáratot" hirdetett Európa "muzulmán gyarmatosítása" ellen.
"Mi is le akarjuk állítani a tömeges bevándorlást" - mondta Espersen, de hozzátette, hogy "óriási szakadék van a politikai vita és az erőszak között", amit ők nem fogadnak el. Elutasította azt, hogy pártja felelősséget vállaljon azoknak a gondolatoknak a terjesztésében, amelyekből Behring Breivik ihletet meríthetett cselekedetei igazolására, mint ahogy azt egyesek  - így Lars von Trier filmrendező - állították Dániában.
"Pártunk egyes tagjai mondtak ostobaságokat, de azóta ki lettek zárva" - tette hozzá a párt külpolitikai szóvivője. "Az áthághatatlan határok nagyon világosak" - mondta.
A Dán Néppárt 2001-ben elérte, hogy a kisebbségi kormány Európa egyik legkorlátozóbb bevándorlási törvényét fogadja el, idén májusban pedig kicsikarta a liberálisok vezette koalíciótól, hogy vámellenőrzés címén újra kontrollálják az országba beutazókat a német és a svéd határnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?