Megtiltaná a rejtett munkahelyi megfigyelést a német kormány

Berlin |

<p>A munkavállalók rejtett kamerás megfigyelésének tiltását tervezi a kormány Németországban, ahol az utóbbi időszakban több vállalatról kiderült, hogy kémkednek a dolgozók után.</p>

 

A német sajtóban hétfőn ismertetett tervezet szerint a munkavállalókra vonatkozó adatvédelmi törvény tervezett reformja részeként teljesen megszűnik a rejtett kamerás megfigyelés lehetősége, amely az utóbbi években már jelentősen szűkült. Jelenleg kizárólag súlyos bűncselekményre utaló konkrét gyanú esetén rögzíthető videofelvétel munkahelyen rejtett kamerarendszerrel.    A konzervatív-liberális koalíció több évig tartó vita során dolgozta ki a jogszabálytervezetet. Az előkészítés közben több óriásvállalat került a lapok címoldalára a dolgozók titkos megfigyeléséről szóló beszámolókkal. Legutóbb, január elején az Aldi Süd diszkontáruházláncról derült ki, hogy több üzletben rejtett kamerákkal ellenőrizték az alkalmazottakat.    Az új tervezet szerint a munkavállalóra vonatkozó bármiféle adatot csak akkor szabad rögzíteni, kezelni és felhasználni, ha az a vállalat számára elengedhetetlenül szükséges és nem ütközik az érintett személy érdekeivel. Ugyanez vonatkozik a lehetséges munkavállalókra is, vagyis a szabályt be kell tartani a munkaerő-kiválasztási folyamat - például alkalmassági vagy orvosi vizsgálat - során is.    A nyílt kamerás megfigyelés lehetőségét bővítik, de számos korábbi korlátozás érvényben marad, így például továbbra sem lehet a munkavállaló magatartásának és teljesítményének ellenőrzése a videofelvétel készítésének célja, és tiltott marad az öltöző-, pihenő- és mellékhelyiségek megfigyelése.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?