Megtalálták a gép egyik fekete dobozát

Párizs |

<p>Megtalálták a kedden az Alpokban lezuhant utasszállító egyik fekete dobozát - közölte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.</p>

A miniszter elmondta: a fekete dobozt néhány órával a baleset után, a gép roncsaitól mintegy 10 kilométerre találták meg. Tartalmát azonnal vizsgálni kezdik, hogy előmozdítsák a katasztrófa okait kutató nyomozást - tette hozzá.

Cazeneuve azt is közölte, hogy a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó gépének becsapódási helyszínét biztosítják, és meg fogják oldani, hogy a kutatási és mentési akcióban részt vevők könnyebben eljuthassanak a roncsokhoz, amelyek egy külvilágtól elzárt hegyvidéki területen szétszóródva fekszenek.

A belügyminiszter azt mondta, hogy 300 csendőrt, ugyanennyi tűzoltót, valamint tíz helikoptert és egy katonai gépet küldtek a katasztrófa térségébe. A francia elnöki hivatal közölte, hogy szerdán a baleset helyszínére látogat Francois Hollande francia államfő, Angela Merkel német kancellár és Mariano Rajoy spanyol kormányfő.

Az Airbus 320-as típusú gép a délkelet-franciaországi Alpes-de-Haute-Provence megyében, a Barcelonnette és Dignes-les-Bains nevű helységek között, Prads-Haute-Bléone falu mellett zuhant le, nagyjából 2000 méteres magasságban, a népszerű Pra Loup síterep közelében. A gépen hat fős személyzet és 144 utas tartózkodott, köztük 67 német és 45 spanyol állampolgár. Egy helyi lakos a La Provence című lapnak azt mondta, hogy látta a roncsokat, és nincs kétsége afelől, hogy a gép egy sziklafalnak csapódott.

Christophe Castaner, a régió nemzetgyűlési képviselője - aki helikopterről megtekintette a baleset helyszínét - azt írta a Twitteren, hogy a gép teljesen szétroncsolódott. "Nincs más (a helyszínen), csak törmelék és holttestek" - írta. Bruce Robin marseille-i ügyész szintén arról számolt be, hogy "a gép szó szerint darabjaira hullott, a holttestek összeroncsolódott állapotban vannak, a szárny és a géptörzs egyetlen darabja sem maradt egyben". 

A becsapódás helyszínén tartózkodó rendőrök azt mondták, senki sem élte túl a balesetet, és a holttestek elszállítása napokba telhet a helyszín nehéz megközelíthetősége, a hó, a rossz időjárás és a közelgő viharok miatt. A kutatócsoportok a romló időjárási körülmények ellenére az éjszakát a hegyekben töltik, de a holttestek elszállítása várhatóan csak szerdán kezdődhet meg - mondta David Galtier helyi rendőrfőnök.

A Germanwings 2002-es indulása óta nem szenvedett halálos balesetet. A cég anyavállalatát, a német Lufthansát legutóbb 1993-ban érte utasok halálát követelő katasztrófa, amikor Varsóban egyik szintén Airbus 320-as típusú gépe túlfutott a leszállópályán, egy utas és a személyzet egy tagjának halálát okozva.

A most szerencsétlenül járt gép kifejezetten idősnek számított, 1991-ben állt szolgálatba, és azóta mintegy 58300 órát repült. Ugyanakkor a légitársaság szerint korábban nem volt baj vele. A pilóta is tapasztaltnak számított, tíz éve dolgozott a légitársaságnál.

Az Airbus 320-as a világ legtöbbet használt utasszállítójának számít, jelenleg mintegy 3600 ilyen típusú gép van szolgálatban. A típus kifejezetten biztonságosnak számít, átlagosan egymillió felszállásra 0,14 halálos baleset jut; azaz több mint hétmillió repülésenként éri katasztrófa a gépet.

Az Airbus közölte, hogy szakértői csoportot küldött a katasztrófa helyszínére, amely a francia hatóságokat fogja segíteni a vizsgálat során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?