Megszüntették Strauss-Kahn házi őrizetét

New York |

<p>Óvadék nélkül megszüntette Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap egykori vezetőjének házi őrizetét pénteken egy manhattani fellebbviteli bíróság, miután a New York-i ügyészség korábban beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabadon engedésébe.</p>

A bíróság ugyanakkor úgy határozott, a francia férfi az úti okmányait nem kaphatja vissza, ami azt jelenti, hogy Strauss-Kahn nem térhet vissza a hazájába, a vele szembeni büntetőügy folytatódik. A DSK becenéven is ismert politikusnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a bíróság előtt.
A rendkívüli bírósági meghallgatásra azért került sor, mert az ügyészség nyomozói úgy találták, a Strauss-Kahnt erőszak kísérlete miatt feljelentő szobalány szavahihetősége kétségbe vonható. A The New York Times igazságügyi illetékesekre hivatkozva azt írta, a 32 éves guineai bevándorló nő vallomásaiban a nyomozók több ellentmondást is felfedeztek, ezért az ügyészek nem hisznek sem a szexuális támadásról szóló beszámolójában, sem azokban az információkban, amelyeket saját magáról közölt.   
"Megértem, hogy az ügyben lényeges változások történtek, és jelentősen lecsökkent az esélye, hogy (Strauss-Kahn) nem jelenne meg a bíróság előtt. Ezért bizonyos feltételek betartása mellett szabadon engedem Strauss-Kahnt" - mondta a bíró a pénteki meghallgatáson, amelyről DSK a felesége, Anne Sinclaire kíséretében mosolyogva távozott.
A tekintélyes politikust május 14-én tartóztatták le azt követően, hogy a New York-i Sofitel hotel alkalmazásában álló szobalány, aki Strauss-Kahn luxuslakosztályát takarította, azzal vádolta meg férfit, hogy az a zuhanyzóból meztelenül kilépve a szobába tuszkolta őt és erőszakoskodni próbált vele. A botrány kirobbanása előtt az elemzők szerint DSK-nak jó esélye lett volna megnyerni a 2012-es francia elnökválasztást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?