Mégsincs tűzszünet

Jeruzsálem/Gáza. Anthony Zinni, az USA közel-keleti különmegbízottja megkapta a felek elvi hozzájárulását keddi tűzszüneti javaslatához. Lapzártakor viszont két újabb súlyos merényletről érkeztek hírek.

Tegnap este, amikor már úgy tűnt, hogy a diplomatáknak sikerül öszszehozniuk egy legalább 48 órás tűzszünetet, a Jordán nyugati partvidékén egy izraeli autóbusz ellen végrehajtott palesztin támadásban 8 személy vesztette életét, mintegy 40 utas pedig megsérült. A merényletet az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja terrorszervezet vállalta, közölve: válasz volt azokra az izraeli gyilkosságokra, amelyeket a közelmúltban követtek el a nyugati parton és a Gázai övezetben. Az izraeli mentők szerint öt sérült állapota válságos. Egy utas elmondta: a támadók kézigránátot dobtak az autóbuszra, majd tüzet nyitottak rá. „Hatalmas robbanás reszketette meg az autóbusz hátsó részét, a jármű lassan még megtett mintegy 100 métert, aztán leállt. A busz padlóján emberek hevertek.” A mentők közlése szerint a fegyveres támadók rájuk is tüzeltek.

A Gázai övezetben lévő Gus Katif zsidó telepen pedig két öngyilkos palesztin merénylő robbantotta fel magát, legkevesebb három személy sérülését okozva – közölték izraeli biztonsági források. Az izraeli hadsereg annyit közölt, hogy a robbanások következtében számos sérülés történt. Az egyik merényletet egy gépkocsi mellett, a másikat egy szálloda előtt hajtották végre.

E merényletek előzményeként Izrael tegnapra virradóra helikoptertámadást indított gázai célpontok ellen, amelynek következtében négy palesztin meghalt, és tizenöten megsebesültek. A helikoptertámadás előtt pedig palesztinok tüzet nyitottak gázai zsidó településekre.

A tegnapi nap biztatóan indult diplomáciai eseményeihez tartozik: egy amerikai diplomata elmondta: előző nap megtartották az izraeli–palesztin biztonsági találkozók újabb fordulóját, és ezen Anthony Zinni felszólította a feleket, hogy egyezzenek bele egy 48 órás tűzszünetbe. Ezt mind a két fél kedvezően fogadta, de Izrael két feltételhez kötötte a fegyvernyugvás tiszteletben tartását: egyrészt folytatja az öngyilkos merényletekre készülő palesztinok elleni fellépését, másrészt válaszol a palesztinok támadásaira. A diplomata hozzátette, hogy a palesztinok elfogadták Zinni javaslatát, és hozzá is kezdtek a szélsőségesek letartóztatásához. Izrael a biztonsági találkozón arról tájékoztatta Zinnit, hogy a Palesztin Hatóság komolyan megkezdte a harcot a terrorizmus ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?