Mégsem bontják le a templomot, ahol tömegmészárlást követtek el

Washington |

<p>Emlékmű lesz a texasi Sutherland Springsben az a baptista templom, ahol november 5-én egy ámokfutó tömegmészárlást követett el - közölte az amerikai sajtó hétfőn.</p>

A templomot - a lelkész korábbi ígérete ellenére - mégsem bontják le. Vasárnap istentiszteletet is tartottak, amelyen megjelent és beszédet mondott John Cornyn texasi szenátor is. Megtelt a templom 500 széke, és a templomkertben is több százan voltak jelen, elsöprő többségben más szövetségi államokból érkező amerikaiak, akik így akarták együttérzésükről biztosítani az alig 400 lelket számláló kis településen élőket. 

A templomban ez volt az utolsó istentisztelet, ugyanis hétfőtől emlékműként fogadja a látogatókat. Vasárnap este kivitték a székeket, minden falat hófehérre festettek és csupán 26 hófehér széket helyeztek el, mindegyiken egyetlen szál vörös rózsával a tömegmészárlás 26 halálos áldozatának emlékére. Egyetlen rózsaszín rózsát is elhelyeztek: a meg nem született gyermek emlékére. Az egyik áldozat ugyanis várandós asszony volt.     A templomban középen óriási fakeresztet állítottak, és a háttérben halkan néhány áldozat hangja szól felvételről, amint imádságot mondanak, vagy a Szentírás egyik részletét olvassák fel. 

November 5-én vasárnap délelőtt, istentisztelet közben egy 26 éves férfi, Devin Kelley lépett Sutherland Springs templomába és vaktában lövöldözni kezdett. A tömegmészárlás 26 halálos és 20 sebesült áldozatot követelt. Az ámokfutót egy, a szomszédban lakó férfi állította meg, aki miután meghallotta a lövések zaját, fegyvert ragadott, és a templomba szaladt. Kelley menekülni kezdett, de a férfi és az időközben kiérkező rendőrök üldözőbe vették. A településtől mintegy 8-10 kilométernyire találták meg, addigra azonban Devin Kelley öngyilkos lett. Később kiderült, hogy családi vita ösztökélte őt a tömeggyilkosságra, és elvált feleségének szülei ebbe a templomba jártak. 

Sutherland Springs Dél-Texasban, San Antoniótól mintegy 50 kilométernyire délkeletre fekszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?