Megnyíltak a választóhelyiségek Nagy-Britanniában

Megnyíltak a választóhelyiségek Nagy-Britanniában

Megnyíltak a választóhelyiségek csütörtök reggel az Egyesült Királyságban, ahol parlamenti választásokat tartanak.

Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök május 22-én jelentette be, hogy július 4-re tűzte ki a választások időpontját.

A döntés meglepetést keltett még a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párton belül is, mivel az általános várakozás az volt, hogy a választásokat ősszel tartják. Az előrejelzések többsége októberi vagy novemberi időpontot valószínűsített.

A választóhelyiségek brit idő szerint 7 órától 22 óráig – közép-európai idő szerint 8 órától 23 óráig – tartanak nyitva. A brit statisztikai hivatal (ONS) nyilvántartása szerint a választási jegyzékben hozzávetőleg 49 millió szavazásra jogosult brit állampolgár szerepel.

A 2019-ben tartott előző parlamenti választáson 67,3 százalékos volt a részvételi arány, és a választást az akkor Boris Johnson vezette konzervatívok nyerték.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor Jeremy Corbyn vezetésével 1935 óta nem tapasztalt súlyosságú vereséget szenvedett.

A Konzervatív Párt élén ezúttal Rishi Sunak miniszterelnök, a Munkáspárt vezetői tisztségében Sir Keir Starmer mérkőzik a kormányfői tisztségért.

A választáson több más párt is indul – köztük a Liberális Demokraták, a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt, a Zöldek és a Nigel Farage vezette jobboldali radikális Reform UK –, de a miniszterelnöki tisztség elnyerésére csak Sunaknak vagy Starmernek van reális esélye.

A szavazóhelyiségek zárása után exit poll-becslést tesznek közzé a brit médiatársaságok a valószínűsíthető eredményről, a hivatalos és végleges adatok pénteken napközben várhatók. Ha egyértelmű eredmény születik, a győztes párt vezetője már pénteken felkeresi a londoni Buckingham-palotában III. Károly királyt, aki formálisan felkéri őt a kormányalakításra.

Az uralkodó július 17-én nyitja meg az új parlamenti évadot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?