Megnyíltak a sanghaji expó kapui

Sanghaj |

<p>Birtokukba vették szombaton a látogatók a sanghaji expót, az első napon százezrek járták a parkot és a pavilonokat, állták a sort a tűző napon és élvezték, hogy kitárul a világ előttük.</p>

A kritikus pontokon, a világkiállítás és a pavilonok bejáratainál, a pihenőhelyeken és a buszokon és ebédidőben az étkező helyeken érződik igazán a hatalmas tömeg jelenléte, de a parkban könnyű a közlekedés és a séta. A bejutásra várók rendkívüli türelemmel várnak a sorukra, bent pedig nem rohannak, de nem is húzzák az időt, mert minél többet akarnak látni, minél több "világgal" akarnak megismerkedni és minél több helyen szeretnének fényképet készíteni.
A pavilonokhoz kapcsolódó nemzeti kulturális rendezvényeket, zenés előadásokat, koncerteket mindenütt nagy érdeklődés kíséri, a benti legkülönbözőbb technikai bemutatók rendkívül népszerűek. A kínai közönség kíváncsian figyel és csodálattal értékel minden különleges, látványos megoldást. A sanghaji expó a történelmi és turisztikai elemek mellett bővelkedik ilyenekben.
A magyar pavilonnál korosztályra tekintet nélkül szívesen érdeklődnek az emberek a gömböc iránt és láthatóan jól érzik magukat a világító végű, mozgó faszerkezet rúdjai között. Körbejárják a pavilon középpontjában álló 2,2 méter magas és 2,3 méter széles gömböcöt, a magyar világtalálmányt és a gömböc-simogatónál kipróbálják a különböző anyagokból külön erre a célra készült eltérő méretű darabokat. Simogatják, lökdösik, próbálgatják és próbálják megérteni.
A magyar pavilont ma felkereste Kusai Sándor, Magyarország pekingi nagykövete is, aki az MTI tudósítójának a helyszínen elmondta: elsődleges eredménynek azt tekinti, hogy a közönséget tapasztalhatón lekötik a látottak, s a magyar kreativitás, az innovatív gondolkodás közvetítésével megnyerő képet nyújtunk a - túlnyomó többségében kínai - látogató számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?