Megmozdult a Győr megyei munkaerőpiac az Audi-beruházás hatására

Győr |

<p>Megmozdította a Győr-Moson-Sopron megyei munkaerő-piacot az Audi győri gyárbővítése; a beruházás eddig ezerrel csökkentette a munkát keresők számát.</p>

A számokban egy hónapja mutatható ki a változás – mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI érdeklődésére.
Rámutatott: az egy évvel ezelőttihez képest kétezerrel csökkent a megyében az álláskeresők száma, ennek mintegy fele az Audi-beruházás, illetve a beszállítók fejlesztései kapcsán talált munkát.
A megyében a munkát keresők száma jelenleg mintegy 12 és fél ezer; ez azt jelenti, hogy a munkaképes korú lakosság körében a tavalyi 7,2-ről 6,1 százalékra esett az álláskeresők aránya. (Az országos munkanélküliségi ráta a KSH adatai szerint az idén az első negyedévben 11,6 százalék volt.)
Kérdésre válaszolva az igazgató elmondta: átmenetileg elképzelhetőnek tartják, hogy a megyén kívülről hozzanak munkavállalókat a megnövekedett kereslet kielégítésére. Hogy ez mekkora időszak lesz, az „teljes egészében az Audi-beruházás üteméhez igazodik”. Felmerült, hogy Pécs és Salgótarján környékéről toborozzanak munkaerőt, pillanatnyilag azonban még helyi munkavállalókkal ki tudják elégíteni a keresletet - jegyezte meg.
A győri ipari parkban sok olyan cég van, amely most profilt bővít, hogy beszállítója lehessen az Audinak – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?