Megkezdték a nehézfegyverzet visszavonását

Donyeck |

<p>A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok azt állították kedden, hogy a Minszkben megkötött újabb tűzszüneti megállapodásnak megfelelően megkezdték a nehézfegyverek visszavonását Kelet-Ukrajnában a front menti ütközőzónából, ezt azonban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyelőre nem erősítette meg.</p>

Beszámolók szerint a térségben, ahol a szakadárok Debalceve környékén eleinte figyelmen kívül hagyták a február 15-én életbe léptetett tűzszünetet, kevesebb összecsapás volt. Kijev szerint ugyanakkor a felkelők még mindig lövéseket adnak le az ukrán hadsereg állásaira, amit a lázadók cáfoltak.  

Eduard Baszurin, a donyecki szeparatista erők parancsnok-helyettese kedden közölte, hogy 9 órakor megkezdték a nehézfegyverzet tervezett visszavonását. "A front menti ütközőzónából ötven kilométerre hátrébb vonjuk (a nehézfegyvereket). Természetesen nem közöljük, hogy pontosan hova" - tette hozzá. Egyben cáfolta a délkelet-ukrajnai harcokról szóló ukrán katonai jelentéseket, mondván hogy ukrán oldalról történtek "provokációk", de nem voltak súlyos összecsapások.

Vitalij Kiszeljov, a másik szakadár terület, a "luhanszki népköztársaság" népi milíciájának parancsnokhelyettese szintén bejelentette, hogy Debalceve térségében kedden délben megkezdik a rakétakilövők visszavonását a frontvonalról. 

Michael Bociurkiw, az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziójának szóvivője a Vesztyi rádióállomásnak nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy szervezete nem tudja megerősíteni a szakadárok állítását. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, tudniuk kell, milyen eszközökről van szó, hol helyezkednek el, milyen útvonalon és hova vonják ki őket.

Hangsúlyozta: "Írásban tettük fel a kérdéseket, minthogy azonban egyelőre nem kaptunk választ, nem tudjuk megerősíteni a nehézfegyverek visszavonásáról szóló értesülést". Azt is mondta, hogy megfigyelőiket nem engedik be az összecsapások helyszíneire.

Az oroszbarát erők kedden azt is állították, hogy az ukrán hadsereg nem követte példájukat, és nem vonták hátrébb tüzérségüket állásaikból. Az ukrán "terrorellenes hadművelet" (ATO) parancsnokságának egyik szóvivője ugyanakkor arról számolt be az UNIAN ukrán hírügynökségnek, hogy Debalceve város irányában a felkelők tüzérsége több esetben megsértette a tűzszünetet. Emellett Délkelet-Ukrajnában Sirokine településnél megtámadták az ukrán hadsereg állásait. Mintegy másfélórás harcot vívtak a szemben álló erők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?