Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Cipruson

Nicosia |

<p>Cipruson vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. Az elsőn, egy héttel korábban, Nikosz Anasztasziadesz, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Demokratikus Tömörülés vezetője szerezte meg a legtöbb szavazatot, de nem kapta meg a voksok több mint 50 százalékát. A szavazók mintegy 45,4 százaléka választotta őt.&nbsp;</p>

 

A második Sztavrosz Malasz volt egészségügyi miniszter lett, a kormányzó baloldali erő, a Ciprusi Nép Haladó Pártja támogatását élvező független jelölt. Rá a választók 27,1 százaléka adta le voksát.     A győztes feladata az lesz, hogy rendbe tegye a gazdaságot, amely négy évtized óta a legrosszabb állapotban van. Sokan tartanak attól, hogy egy esetleges ciprusi államcsőd nyomán elmélyül az eurózóna válsága.    Ennek elkerülésére a görög és a külföldi tőke egyaránt Nikosz Anasztasziadeszben látja a garanciát. Ő ugyanis ígéretet tett arra, hogy egy újabb, gyors gazdasági mentőcsomagról szóló megállapodást köt az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ciprusnak saját állítása szerint mintegy 17,5 milliárd euróra lenne szüksége, ebből tízmilliárd kellene a bankok megsegítésére.    Az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei várhatóan márciusban döntenek a ciprusi bankszektornak nyújtandó mentőcsomagról. A ciprusi parlament 2011-ben jóváhagyott egy gazdasági megszorító csomagot a költségvetési hiány csökkentésének érdekében, ami azonban megbénította a gazdaságot. Tavaly a GDP 2,3 százalékkal csökkent. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?