Megkezdődött a sztrájk Ferihegyen

Budapest - Ferihegy |

<p>Leállt az utasbiztonsági ellenőrzés Ferihegyen reggel 7 órakor, miután a területen dolgozók mindegyike sztrájkba lépett, azok az utasok, akik már átestek az ellenőrzésen elindulhatnak, akik azonban még csak most érnek ki a reptérre, várhatóan nem.</p>

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője szerint a következő egy-két órában derül ki, hogy hány járat késik, illetve hányat kell törölni. A sztrájk reggel 6 órakor kezdődött Ferihegyen; Szollár Domokos elmondta, hogy az 1-es terminálon reggel 6 óráig a járatok időben elindultak. Hozzátette: az utasbiztonsági terület munkavállalói közül sokan sztrájkolnak. Az üzemanyag kiszolgálók felvették a munkát, így a légitársaságoknak nem kell másik reptéren tankolniuk.

A menetrend szerint szerdán összesen 250 járat közlekedik Ferihegyen.

A határozatlan idejű, általános sztrájkot a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), valamint a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hirdette meg, miután kedden sem hoztak eredményt a munkáltatóval folytatott tárgyalások. Az érdekképviseletek egyebek között a Budapest Airport átalakításának teljes felfüggesztését, új kollektív szerződés megkötését és a létszám megtartását követelik.

A Malév korábban jelezte: mindent megtesz, hogy járatait a sztrájk ellenére üzemeltetni tudja, a légitársaság vezetése szerdán a műszakváltásokat követően értékeli a kialakult helyzetet.

A légitársaság rendelkezik saját műszaki és földi kiszolgálással, ugyanakkor a repülőtér utasbiztonsági szolgálatát érintő munkabeszüntetés a Malév számára is kritikus lehet, a sztrájk támogatottságától függően. Kedden este a légitársaság vezetése úgy ítélte meg, hogy a reggeli órákban az üzemeltetést biztosítani tudják, ez 10 óráig összesen 20 induló járatot jelent.

A Malév is arra kéri az utasokat, hogy a szokásosnál egy órával korábban menjenek ki a repülőtérre. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?